|
"A DÉL-ALFÖLDI RÉGIÓÉRT" KHT. 2000. tavaszán alakult 12 alapító taggal. Az alapító tagok a Dél-alföldi Régió 3 megyéjéből - Békés, Bács-Kiskun és Csongrád megyékből kerültek ki, megyénként egyenlő számban.
Az alapítói kör - kivétel nélkül - olyan független szakértői szervezetekből és szakértő magánszemélyekből áll melyek összefogásukkal demonstrálni kívánják, hogy a regionális együttműködés hívei. Alapelvüknek tekintik azt az együttműködési tételt, hogy "1+1=3", azaz a konstruktív együttműködésből plusz hozadékok származnak, míg az együttműködés hiánya emberi és üzleti sikertelenséget eredményezhet.
Az alapítók tevékenységében a régió területén működő vállalkozások - elsősorban a kis- és középvállalkozások - működéséhez kapcsolódó feladatok, oktatási-, információs-, turisztikai-, fejlesztési- és gazdálkodási kérdések megoldásában való közreműködés a leghangsúlyosabb, noha tagjaink között jelentős az Európai Uniós pályázatok és támogatások elnyeréséhez igazodó, az elvárásoknak megfelelő szintű közreműködés is.
A hosszú évek során nyert tapasztalatainkat, területi ismereteinket, a terület történelmi, gazdasági adottságainak ismeretét, a vállalkozásokhoz való közvetlen kapcsolatunkat a Dél-alföldi Régió fejlődésének, minta régióvá válásának a szolgálatába kívánjuk állítani.
"A DÉL-ALFÖLDI RÉGIÓÉRT" KHT. működése a régióban végzett gazdaság-, társadalom- és vállalkozás fejlesztési munka színvonalának emelését, belső tartalmában való összehangolódását hivatott megteremteni, ezért nyitott a régió fejlődését szolgáló értékes projektötletek iránt.
"A Dél-alföldi Régióért" Kht. közhasznú céljai alatt a következőket értjük:
- a Dél-alföldi Régió lakosaiban kialakítandó regionális identitástudat erősítése,
- a Dél-alföldi Régió és kistérségei fejlesztési elképzeléseinek kidolgozásában való közreműködés,
- az üzleti szféra non-profit ágában kifejtett tevékenységével segíteni a regionális együttműködést,
- magas szakmai színvonalon megvalósuló regionális projektek felvállalása és megvalósítása!
A Kht. korábbi sikeres tevékenységét bizonyítja, hogy a Dél-alföldi Régió Operatív Programjaiban a szervezet több helyen, mint a megvalósításért felelős intézmény került megjelölésre, mindazon túl, hogy a tagok egy része maga is részt vett "A lakosság felkészülésének elősegítése az Európai Unióhoz való csatlakozásra" című Operatív Program kidolgozásában.
"A Dél-alföldi Régióért" Kht-nak mind a neve, mind a tevékenysége egyre inkább ismertté és elismertté válik a régióban. Ennek oka kettős: Egyrészt a Kht. igyekszik olyan kezdeményezésekben részt venni, illetve azokat önmaga elindítani, melyek megkérdőjelezhetetlenül régiós érdekeket szolgálnak, és ezen kezdeményezések kapcsán - tulajdonosai révén - széleskörű érdekegyeztetést is végez a régió szereplőivel.
A Kht. piaci pozíciójának stabilitását elsősorban az adja, hogy a saját szakterületén minden alapító tag kiemelkedő piaci sikereket mondhat magáénak és többségük több évtizedes elismert munkája eredményeként, mármegengedheti magának, hogy nem profit orientált regionális szervezet megalakításában és működtetésében is részt vállaljon.
Másrészt, mint szorosan az üzleti szféra non-profit ágához kötődő - politikai és üzleti függetlenségét különösen hangsúlyozó - közhasznú társaság, egyedülálló szerepet tölt be a régióban. Ennek oka, hogy bár a hazai közigazgatási rendszer az elmúlt években egyre inkább elfogadta és implementálta az Uniós regionális szemléletet és intézményrendszert, addig ez ma még csak nyomaiban igaz a vállalkozások világára. Ezért igen kevés a kifejezetten és célzottan regionális tevékenységű vállalkozás-közeli szervezet, és ezek többsége is profitorientált, amely többnyire gazdasági érdekeiket szem előtt tartva érthető módon nem feltétlen a regionális érdekek szerint cselekszenek.
|
|
|
A társaság tevékenységi köre:
-
Közhasznú tevékenységek:
- Vállalkozói, munkáltatói érdek-képviselet - Közhasznú tevékenység, a társaság fő tevékenységi köre
- Természettudományi, műszaki kutatás, fejlesztés
- Társadalomtudományi, humán kutatás, fejlesztés
- Felnőtt- és egyéb oktatás
- Máshova nem sorolt egyéb közösségi, társadalmi tevékenység
- Múzeumi tevékenység, kulturális örökség védelme
- Növény-, állatkerti bemutató (természetvédelem)
- Egyéb sport tevékenység
-
A közhasznú cél elérését célzó és segítő, elsődlegesen vállalkozás jellegű tevékenységek:
- Üzletviteli tanácsadás
- Könyvkiadás
- Időszaki kiadvány kiadása
- Adatfeldolgozás
- Egyéb számítástechnikai tevékenység
- Piac- és közvélemény-kutatás
- Titkári, fordítói tevékenység
- Máshová nem sorolt, egyéb gazdasági tevékenységet segítő szolgáltatás
- Hírügynökségi tevékenység
|
|