Tartalomjegyzék

Magyarország fejlődése, a hazai területi folyamatok alakulása szempontjából napjaink és a közvetlenül előttünk álló időszak legfontosabb kérdése az Európai Unióhoz való csatlakozásunk folyamatának, feltételeinek időbeni és tartalmi alakulása.

A regionális szint a hazai jogi szabályozásban

A magyar területfejlesztési politika szabályozási és szervezeti szempontból mintaértékű: azon kevés országok közé tartozunk, ahol törvény rendelkezik a területfejlesztésről, önálló szervezetek szolgálják a területfejlesztési célokat, és elkülönített források állnak e célra rendelkezésre. A területfejlesztésről szóló törvényben megfogalmazott alapelvek és célok nyugat-európai összehasonlításban is progresszívek. Külön erénye a törvénynek, hogy újra meghonosította a területi tervezés rendszerét, ami a területfejlesztésben remélhetően tudatosságot és hosszabb időtávban való gondolkodást eredményez.

A törvény által megteremtett területfejlesztési intézményrendszer is megfelel az uniós modellnek, illetve alapelveknek. A szubszidiaritás elvét követve a törvényben rögzített területfejlesztési döntési mechanizmus erőteljes decentralizációt indított el a tervezésben és a forráselosztásban egyaránt. A területfejlesztési tanácsok összetételének szabályozásával meghonosította a partnerség elvét, az önkormányzati és a központi állam képviselői mellett bevonta a döntéshozásba a gazdasági és civil szektort.

A területfejlesztésről szóló törvény egyik fontos célja, hogy normatív alapot adjon az állami támogatásokhoz, a speciális területfejlesztési programok kidolgozásához és végrehajtásához, továbbá a területfejlesztési intézményrendszer létrehozásához. Annak érdekében, hogy az elosztás és az állami intervenció ne szubjektív mérlegelésen, hanem előre kiszámítható szabályokon alapuljon, meghatározta azokat a térségtípusokat, amelyek kiemelt beavatkozásra szorulnak, illetve támogatásra jogosultak. A térkategóriák megállapításának, szabályozásának másik szerepe az, hogy a területfejlesztési intézmények között kialakítandó munkamegosztáshoz térbeli kereteket szolgáltasson.

A törvény 5. szakaszában a fogalmi értelmezések között szerepelteti a különböző speciális térségtípusokat, amelyek a területfejlesztési támogatások közvetlen kedvezményezettjei (elmaradott térség, kedvezményezett térség, szerkezet-átalakítás térségei, mezőgazdasági vidékfejlesztés térségei, hátrányos helyzetű határmenti térségek), illetve amelyek irányítására speciális szervezeti formákat hozott létre vagy speciális irányítási következmények fűződnek hozzá (régió, kistérség, vállalkozási övezet). Ezek mellett definiál olyan térkategóriákat is, amelyekhez nem kapcsolódnak jogi következmények (városkörnyék, térség, innovációs központok), illetve említ olyanokat, amelyekhez jogi következmények kapcsolódnak, de nem szerepelnek a definiált kategóriák között (fővárosi agglomeráció, balatoni kiemelt üdülőkörzet, gazdasági szerkezetváltás szempontjából meghatározó térség). Tovább nehezíti a fogalmi tisztánlátást, hogy az OTK ugyancsak használ térségtípusokat, ezek azonban nem teljesen egyeznek meg a törvényben szereplőkkel. Mindez világosan mutatja, hogy a jogalkotásban még egyáltalán nem tisztult le a területfejlesztési politika térkategóriáinak fogalomrendszere.

Miután a törvényben jelenleg a regionális szint a legkevésbé szabályozott, a régió fogalmi meghatározásában érzékelhető talán a legtöbb zavar. A törvény már említett 5. szakasza megkülönbözteti az úgynevezett tervezési-statisztikai és a fejlesztési régiót. Elvileg mindkettőre jellemző közös fogalmi elem, hogy több megyére terjedő szervezeti egységekről van szó, bár a fejlesztési régió a törvény szerint lehet egy megyére, annak meghatározott részére kiterjedő is.

A tervezési-statisztikai régiók a törvény rendelkezései szerint alkalmazkodnak a megyei közigazgatási határokhoz, kifejezetten statisztikai és tervezési célt szolgálnak. A törvény ugyan nem rögzíti, de evidensnek tekinthető, hogy számukat, területüket központi norma vagy dokumentum kell, hogy meghatározza (enélkül ugyanis elképzelhetetlen a tervezés, illetve a területi statisztika számára működőképes rendszer létrehozása). Az Országos Területfejlesztési Koncepciót elfogadó 35/1998. sz. országgyűlési határozat 7 tervezési-statisztikai régió létrehozásáról döntött.

E regionális szerkezettel azonban (sem területileg, sem számában) nem egyeznek meg a megyei területfejlesztési tanácsok döntése alapján létrejött fejlesztési régiók. Ennek oka a területfejlesztési törvény rendelkezésében keresendő. A törvény ugyanis nem teszi kötelezővé a regionális fejlesztési tanácsok létrehozását, illetve nem írja elő, hogy az önkéntes regionális fejlesztési tanácsok a tervezési-statisztikai régiók területére jöjjenek létre, sőt egyszerűen a megyehatárokon túlnyúló feladatok megoldására javasolja a regionális fejlesztési tanácsok létrehozását. A szabályozás ellentmondásosságára utal az is, hogy miközben a parlament a statisztikai régiók számát hétben állapította meg, csak hat régió jut képviselethez az Országos Területfejlesztési Tanácsban.

A fejlesztési régió dinamikus térkategória, határai ennek alapján változhatnak. A törvény annyit mond róluk, hogy e régiók társadalmi, gazdasági vagy környezeti szempontból együtt kezelendő területi egységek, amelyek nem követik a közigazgatási határokat. A törvény tehát megkülönbözteti ugyan a két régiótípust, de nem tisztázza egymáshoz való viszonyukat, s ezzel lehetővé teszi, hogy a különböző típusok egymástól függetlenül létezzenek.

A fogalmi zavar további bizonyítéka az úgynevezett kötelező regionális fejlesztési tanácsok szabályozása (Budapesti Agglomeráció Fejlesztési Tanácsa és a Balaton Fejlesztési Tanács). E két kötelezően létrehozott régió kapcsán kell megemlíteni a törvényben használt másik térkategóriát – a kiemelt térséget –, amelynek tényleges jogi tartalma még nehezebben értelmezhető. A törvény szerint a kiemelt térség fogalma megegyezik a fejlesztési régió fogalmával, azzal a további sajátossággal, hogy olyan fejlesztési régió válik kiemelt térséggé, amelyiknek egységes tervezéséhez és fejlesztéséhez országos érdek fűződik. (A kiemelt térségek vonatkozásában speciális, “centralizációs” hatásköri szabályok érvényesek.) Az OTK-t elfogadó országgyűlési határozat alapján ilyen kiemelt térség: a budapesti agglomeráció, a kiemelt üdülőkörzetek (Balaton, Velencei-tó, Vértes, Tisza-tó, Mátra–Bükk, Dunakanyar, Mecsek–Villány, Sopron–Kőszeg-hegyalja), a több megyét érintő, illetve országhatáron átnyúló közös természetvédelmi területek (Hortobágyi Nemzeti Park, Fertő–Hanság Nemzeti Park, Aggteleki Nemzeti Park, Duna–Dráva Nemzeti Park, Bükki Nemzeti Park).

Az OTK háttéranyaga – amely az úgynevezett nagyrégiókkal foglalkozó fejezetben négy régiófogalommal operál (tervezési-statisztikai régiók, fejlesztési régiók, funkcionális régiók, programrégiók) – tovább bonyolította a régió fogalomrendszerét. A fejlesztési régiókat ez az anyag azonosítja a két “kötelező régióval”, ehhez képest programrégiónak nevezi a két vagy több megye által kölcsönös érdekek alapján, közös fejlesztési elgondolások, programok megvalósítására létrehozandó egységeket, továbbá azt sugallja, hogy a ténylegesen működő rendszerek a fejlesztési és a programrégiók lesznek.

A regionális szinttel kapcsolatos bizonytalanságot tovább fokozzák az önkormányzati és regionális szabályozás továbbfejlesztése kérdésében napvilágra kerülő elképzelések.

A régiók kialakulása, megszerveződése jelenleg is zajló folyamat. Az ennek elemzésével foglalkozó kutatások[1] tapasztalatai a következőkben foglalhatók össze:

· Az ország szinte egyetlen statisztikai régiójáról sem mondható el, hogy az érintett szereplők mindegyike ideálisnak tartaná a beosztást, ugyanakkor a vélemények tükrében más, nagyobb konszenzust élvező megoldások sem körvonalazódnak, vagyis a regionális beosztás jelentős változtatására nem jelentkezik igény. A vélemények, magatartások és konfliktusok tükrében prognosztizálható az északkelet-magyarországi regionális együttműködés szétválása éppen a statisztikai régiók szerinti alakulatokra. Objektív és szubjektív tényezők alapján prognosztizálható az is, hogy a közép-magyarországi régióra külön nem fog regionális tanács szerveződni abban az esetben, ha megmarad a Budapesti Agglomerációs Fejlesztési Tanács. A balatoni regionális együttműködés szükségessége nem kétséges, a lehatárolást sem vitatják különösebb mértékben az érintettek, viszont az egyes szervezetek illetékességi területének átfedései feltétlenül zavarok és párhuzamosságok forrásai.

· Ugyancsak általánosságban állítható, hogy szinte egyik statisztikai régió, illetve regionális fejlesztési tanács sem rendelkezik jelentős belső kohézióval, identitással, bár ebben már fellelhetők bizonyos fokú különbségek. A Dél-Dunántúl és a Dél-Alföld megyéi talán a legnagyobb “érintkezési felület” és rájuk jellemző a legnagyobb együttműködési készség. Ebbe a körbe lenne sorolható Nyugat-Magyarország is, ha nem jelentene megosztottságot Zala megye hovatartozása. Egyelőre kifejezetten mesterséges képződménynek tűnik a Közép-Dunántúl, továbbá az Alföldön Szolnok és Heves megye hovatartozása tekintetében jelentkezik egy reális többirányúság. Az ország több pontján érzékelhető, hogy a közvetlenül határos megyék együttműködéséhez képest mindig lazább a "perifériára" szorult megye kapcsolódása. Jelentős kohéziós erőnek mutatkozik a hazai regionális együttműködésben a nemzetközi regionális kapcsolatok alakulása, ez elsősorban a nyugat- és dél-dunántúli területek, illetve a dél-alföldi régió esetében érzékelhető.

· Szinte mindenütt jelentős konfliktusforrás a székhely kérdése, illetve eldöntetlensége. A konfliktus a potenciális székhelyvárosok közötti rivalizálásban jelenik meg és a különböző regionális funkciójú intézmények letelepítéséhez kapcsolódik. Ez alapvetően nehezíti a regionális centrumok, alcentrumok kialakulását, a regionális intézményhálózat kiépülését.

· A fenti jelenségeket tovább erősíti a szervezeti, szabályozási környezet bizonytalansága. E tekintetben az érintettek a legfontosabbnak a hatáskörök és a finanszírozás kérdésének tisztázását tartják. A rendszer továbbfejlesztése mindenütt felvetődő kérdés. A régió megerősítésével szinte mindenki egyetért, ugyanakkor többségében bizonytalanok, illetve nem támogatják a megye esetleges felszámolását eredményező elképzeléseket. Általános vélemény, hogy jelen helyzetben ezek az elképzelések inkább hátráltató, mint segítő szerepet jelentenek.

A regionális szint várható szerepe az EU-csatlakozás fényében

Az EU stratégiája a területi politika irányításával kapcsolatban egyrészt az, hogy – a közösségi támogatások elérését szabályozva – az egyes alapokhoz való hozzáférést bizonyos szervezeti (irányítási) feltételekhez köti, másrészt a programokat (pályázókat) versenyezteti, s ezzel indirekt módon kényszeríti ki a szakszerűséget és a hatékonyságot. Önmagában tehát a rászorultsággal nem lehet támogatásokhoz jutni, bizonyítani kell a támogatásokra való alkalmasságot is.

Az Unió nem támaszt követelményeket a belső állami igazgatással vagy annak területi szerkezetével kapcsolatban. Az elvárások indirekt módon jelentkeznek; a partnerek közötti tárgyalások sikere attól függ, hogy mennyire tudnak alkalmazkodni az Unió működési szabályaihoz, illetve mennyiben felelnek meg az EU-forrásokhoz való hozzáférés követelményeinek. Miután a Kohéziós Alap elsősorban a közlekedési hálózatot érintő és környezetvédelmi programok támogatására szolgál, a hazai decentralizációban[2] annak a területi szintnek szükséges elsőbbséget élveznie, amelyik ilyen léptékű programok kidolgozására és társfinanszírozására alkalmas. A strukturális alapok tervezett reformirányai ugyancsak a regionális szint megerősítését támasztják alá, a jövőben várhatóan erőteljesebben fognak érvényesülni a hatékonysági elemek, a támogatott célok között pedig kiemelt hangsúlyt kapnak a versenyképességet növelő tényezők (K+F, információs hálózatok stb.).

A regionális szint megerősítése tehát feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a magyar regionális politika életképes legyen az európai színtéren. Ehhez jogi, finanszírozási és szemléleti változásokra van szükség. Mindezek figyelembevételével a hazai szabályozásnak több tekintetben is tovább kell lépnie. E továbblépés legfontosabb irányai a következőkben foglalhatók össze:

· A tervezési-statisztikai régiók területi beosztására alapozva gyorsítani kell a regionális szervezeti keretek kialakulását, stabilizálódását, egyúttal e rendszerrel összehangolt módon szükséges szabályozni mind fogalmi, mind tartalmi értelemben az egyéb regionális szintű területi egységeket, térkategóriákat (funkcionális régió, programrégió, kiemelt térség, stb.).

· Rögzíteni kell a létrehozandó regionális tanácsok hatáskörét és forrásrendszerét. Ennek értelmében a területfejlesztés mind a négy szintjét figyelembe véve új munkamegosztási rendet kell kialakítani, és a forráselosztásban ennek a munkamegosztásnak megfelelő decentralizálási szabályokat rögzíteni.

· A regionális szint legfontosabb feladata a közlekedési infrastruktúra, a K+F, a nemzetközi regionális együttműködés, a környezetvédelem és a gazdaságfejlesztés programozása, részbeni finanszírozása. Ehhez képest megyei szinten célszerű tartani – biztosítva egyúttal a kistérségek aktivitását is – a vidékfejlesztést, a kistérségi kommunális-infrastruktúra fejlesztést, valamint az idegenforgalomból a falusi turizmust.

· A nemzetközi források megszerzéséhez szükséges saját erő biztosítása érdekében elengedhetetlen, hogy a regionális tanácsok saját költségvetési, fejlesztési forrásokkal, vagy egyéb bevételekkel rendelkezzenek.

· Felvethető továbbá néhány, már regionálisan szervezett és a tanácsok profiljába illő szervezet fejlesztési tanácsok kompetenciájába történő átkerülése (pl. a regionális idegenforgalmi bizottságok, természetvédelmi szervezetek, képzési központok, vállalkozásfejlesztés).

· Tisztázni kell a regionális tanácsok szervezeti kérdéseit, a delegálás pontos szabályait. A tagság egyszerre bővíthető (pl. megyei jogú városok, egyetemek), illetve szűkíthető (minisztériumok egy része). A munkaszervezet státuszát, finanszírozását, feladatait jogszabályban kell rögzíteni.

· Természetesen továbbra is meg kell hagyni az önkéntes és alkalmi, konkrét célra irányuló regionális szerveződés lehetőségét.

A Dél-Alföldi Régió működése

Fontos kérdés, hogy a régió szerveződéséről, működéséről milyen véleményt alkotnak a területfejlesztés szereplői. Erről két empirikus kutatás eredményei adnak némi áttekintést. Az első egy országos vizsgálat (“Régióépítés”) részeként folyt a Dél-Alföldön is[3], a második pedig e munkához kapcsolódva (“Vélemények a Dél-Alföld fejlesztéséről”) mérte föl kérdőív segítségével a régióban élő fontosabb gazdasági, társadalmi, politikai szereplők véleményét[4].

Régióépítés a Dél-Alföldön

A dél-alföldi régió területi lehatárolásával kapcsolatban – függően a kérdezett lakóhelyétől, megyéjétől – érdemi véleménykülönbségek vannak, amit azért át-átsző a regionális területfejlesztési politika fontosságának megítélése és a régió elvárt, vagy prognosztizált majdani szerepéhez fűződő viszony is.

A Békés megyei kérdezettek szinte mindegyike felvetette Jász-Nagykun-Szolnok megye lehetséges kapcsolódását, sőt többen értelmes gondolatként jelölték meg a Békés–Hajdú-Bihar–Jász-Nagykun-Szolnok alföldi régiót, ami a régiók kialakításának előzetes tárgyalásai, megyei szintű egyeztetései során valóban felmerült. E megyei megközelítés azzal magyarázható, hogy az itt élők a statisztikai régió esetében periférikusabb helyzetűnek ítélik meg a megyét, mint az imént vázolt esetben. Ez elsősorban Szegeddel és annak (általuk) várt, feltételezett meghatározó szerepével függ össze. A dél-alföldi régió mellett kiemelten fontosnak tartják a határon túlnyúló kapcsolatokat és az abban rejlő lehetőségek kihasználását, már az EU-csatlakozás előtt is.

A Csongrád megyei kérdezettek mindegyike elfogadja, támogatja, jogosnak – a tényleges kapcsolódások, együttműködések talaján állónak – nevezi a kialakított régiót. Elismerik ugyanakkor Bács-Kiskun megye északi (Kecskemét környéki) területeinek eltérő érdekeltségét, sőt több esetben felvetették Baja, illetve Kalocsa (és környéke) Dunántúlhoz való kötődését is. E problémák megoldását azonban nem a régiós határ módosításában, hanem a merev határ-értelmezés elutasításában látják.

A Bács-Kiskun megye különböző részén élő, tevékenykedő kérdezettek véleménye – a megye speciális területi helyzetéből, összetettségéből adódóan – lényegesen eltérő. A megye északi területei a fővároshoz való szoros és egyre szorosabb kapcsolódás miatt nem igazán érdekeltek a dél-alföldi együttműködésben. Számukra egy úgynevezett közép-alföldi formáció lenne a kedvezőbb, ami bizonyos esetekben az egész regionális politika elutasításában jelenik meg. A megye délebbi területein élők – ezzel szemben – a megyén belüli periférikus helyzetük megváltozását látják a régió kialakításában, és elismerve, fontosnak tartva a dunántúli területekkel való kapcsolatokat éppen ebben jelölik meg sajátos régióközi együttműködési perspektívájukat. Érdekeltek tehát a dél-alföldi régióban, méghozzá úgy, hogy rajtuk keresztül lehet létrehozni modellértékű régiók közötti együttműködéseket, fejlesztéséket.

Ezzel együtt azon véleményalkotók, akik valóban fontosnak tartják a regionális területfejlesztési politikát, illetve a regionális szint létrehozását, ma már elfogadják a jelenlegi beosztást, eddig is politikai hibaként értékelték a régió folyamatos “lebegtetését”. Véleményük szerint ma már nem az a kérdés, hogy mi a régió határa, hanem az, hogy e régióban milyen szerepet alakíthat, hasíthat ki maga a számára megyéjük vagy egy-egy település, továbbá az, hogy a közös fejlesztésekből milyen hasznot, milyen fontos előrelépést lehetséges a régión keresztül elérni, kikényszeríteni.

Lényegében minden kérdezett egyetért azzal, hogy a régiós határokat nem lehet merev határként értelmezni. Többségében elfogadják, tudomásul veszik, hogy a régiók létrehozása a jelenlegi közigazgatási rendszert figyelembe véve a megyék “összepakolásából” történhet. Hosszabb időtávban ugyanakkor felvetik ennek újragondolását. Ezt különösen azok támogatják, akik minimum 10–15 év alatt elképzelhetőnek tartják a megyéknek a regionális rendszerben történő fokozatos feloldását. Véleményük szerint a merev, több problémát okozó megyei területi rendszer meglévő zavarainak rendbetétele úgy lenne elérhető, hogy a megyék megszűnését követően a kistérségek (városkörnyékek) kapcsolódási rendszere alakítaná ki a régiók határait, vagyis egyes kistérségek mozgásával tényleges funkcionális nagyegységekké alakíthatóvá válhatnak a régiók.

Végeredményben megállapítható, hogy a többség vagy eleve jónak tartja a regionális beosztást, vagy egyszerűen beletörődött és tudomásul vette, hogy e keretek között kell megtalálnia megyéjének, szűkebb térségének a fejlődést biztosító szerepet.

Minél közelebb van valaki a regionális tanács működéséhez, annál fontosabbnak tartja a szervezeti keretek megfelelő kiépítését, ami egyértelműen arra utal, hogy a rendszer stabilizálása, ténylegesen működővé tétele a közeli jövő legfontosabb feladata.

Általános vélemény volt az azóta már megváltoztatott elnöki rotációs rendszer elutasítása, a munkaszervezet véglegesítése, az elnök munkáját segítő titkárság felállítása. A szervezetépítéshez kapcsolódva kiegészítő ötletként merült fel Budapesten egy kihelyezett ügynökség felállítása (1-2 fő) a központi szervekkel való kapcsolattartás érdekében, illetve később Brüsszelben egy másik ügynökség létrehozása, vagy már működő, hasonló tevékenységet végző egységhez való szoros kapcsolódás.

A regionális fejlesztési tanács összetételével, működésével kapcsolatban rendkívül sok értékes észrevételt tettek a megkérdezettek. A kormányzati szereplők jelenlétével a kérdezettek szinte mindegyike egyetért. Ennek legfontosabb oka az országos fejlesztésekhez, tervekhez való igazodás biztosítása, a kormányzati kapcsolatok erősítése és az ágazati fejlesztési forrásokhoz való hozzájutás fontossága. A jelenlegi rendszerrel, annak hatékonyságával kapcsolatban azonban több kritika is felmerült. Általános vélemény (különösen a tájékozottak között), hogy az egyes tárcák képviseletének jelenlegi rendszere és a működés gyakorlata nem segíti igazán ezen alapelvek, célok teljesülését.

Többen problémaként fogalmazták meg a megyei jogú városok képviseletének hiányát. E tekintetben a régióban jelenleg működő elvet (minden megyei jogú városi polgármester, illetve felhatalmazottja tanácskozási joggal részt vehet az üléseken) jónak, ugyanakkor a tényleges képviselet irányában továbbfejlesztendőnek tekintik.

Hasonlóan támogatott modellértékű kezdeményezésnek nevezhető a DATTE (Dél-Alföldi Területfejlesztési Társulások Egyesülete). E szerv létrejöttét és működését a többség fontosnak és jónak tartja, megítélésük szerint e szervezet nélkül nem lehetne megoldani a kistérségek tájékoztatását, illetve a delegáltak információhoz való hozzájuttatását, döntéseik közös érdekek mentén történő befolyásolását, összefoglalóan: magát a delegálási rendszert. Hasonló szervezett konzultatív fórum működhetne a kamarai delegáltak mögött is. A gyakorlatban azonban e szerv működése formálisnak tekinthető.

A delegálási rendszer általános problémáit a kérdezettek közül többen is felvetették, hiányolva a delegáltak számonkérhetőségét, visszahívhatóságát. A fentebb soroltakon kívül felmerült a regionális szinten szervezett szolgáltatók és a “multik” jelenléte, bár más vélemények a gazdaság piaci szereplőinek részvételét összeegyeztethetetlennek tartják magával a konkrét gazdaságfejlesztési programok támogatásával.

A kérdezettek többsége nem támogatná a tanács létszámának érdemi növelését, továbbá úgy ítéli meg, hogy a delegált személyek gyakori változtatása is árt a munka színvonalának.

Természetesen hosszabb időtávban felmerült a közvetlen választás bevezetése is (arról nem szóltak a véleményalkotók, hogy a választás területi elv szerint, vagy listás rendszerben történjen-e). Többek véleménye szerint a választás önmagában nem zárja ki a delegálási rendszert, sőt az erős jogosítványokkal rendelkező kormányzati képviselet lehetőségét sem.

A jelenleginél lényegesen nagyobb források szükségességével minden érdekelt egyetért. Egybehangzó véleményük szerint a régió szintjére decentralizálva kellene a közvetlen területfejlesztési források mellett az ágazati minisztériumi kezelésben lévő, területfejlesztést is szolgáló (nem egyértelműen a teljes országot érintő fejlesztéseket célzó) forrásokat elosztani.

A megkérdezettek mindegyike kétségét fejezte ki a megyei identitás létezésével, illetve különösen annak gyakorlati megjelenésével kapcsolatban. Az erős települési és a változóan erős, de létező (különösen az Alföldön a településhálózatból következően) kistérségi identitást ezzel szemben elismerik. Miután nincs regionális, és csak korlátozottan van megyei identitás, a régió – mint az együttélés közös tere – az érzelmek, viszonyulás szintjén nem működik az emberekben. Ebből adódóan a megegyezés, együttműködés, összefogás tartalmi hátterét csak az érdekek; a települési, kistérségi és nagyon korlátozottan megyei szinten artikulálódó érdekek adják. A lokalitás, illetve a közvetlen városkörnyék, (kistérség, funkcionális kisegység) mint elemi érdekartikulációs színtér egyértelműen e tér számára követeli meg a résztvevőktől a haszon-maximalizálást. A regionális egység ehhez képest értelmezhetetlenül nagy, a régió egyes területein bekövetkező fejlesztések hatása (az esetek legtöbbjében) a régió egyéb területein egyáltalán nem, vagy csak nagyon korlátozottan érvényesül. A régió tudati szinten való létezésének a hiánya tehát az a legfontosabb tényező, ami az összehangolt, racionális fejlesztést gátolhatja, ami az érdekkonfliktusok többségét eredményezi. Ebben a helyzetben ugyanis (különösen szűkösen rendelkezésre álló fejlesztési források esetén) a résztvevők evidens válasza a források továbbosztása vagy az “egyszer neked, máskor nekem” elv érvényesítése. Mindkét példa igen gyakori a megyei területfejlesztési tanácsoknál, ahol nem egy esetben például a megyei jogú városok sokszor nyilvánvalóan szélesebb körben is hatni képes fejlesztéseit sorolják hátra a települési útburkolások, illetve egyéb, a területi fejlődés szempontjából további hatással nem rendelkező programok mögé.

Többek véleménye szerint a tanácsok nagyobb létszáma – és így az egyes programok kapcsán jellemző kisebb közvetlenérdekelt-arány – objektívebb döntést eredményezhet. A probléma feloldása egyáltalán nem könnyű feladat. Tartalmi garanciákat csupán a területfejlesztési alapdokumentumok kemény érvényesítésével, a hozzáférés feltételeinek konkrét és pontos szabályozásával, illetve szigorú és ellenőrzött programfinanszírozással lehet biztosítani.

Ezen alapkonfliktus keretei között értelmezhető a központ problematikája, a régió területi lehatárolása és a regionális szinten értelmezhető fejlesztési feladatok téma-meghatározásának kérdése is.

A központ kérdésében néhány egyértelmű ellenzőt leszámítva konszenzus látszik kialakulni Szeged mellett. A felmerülő egyéb ötletek ennek merev elutasításából származnak. A specializált alközponti szerepek rendszere (gyakorlatilag mindenki egyetért ezzel) e szemlélet következtében a kompromisszum tartalmi elemeként fogalmazódik meg.

A konfliktusforrások egy ebbe a típusba sorolható másik típusa a szűkös fejlesztési források és a jogos fejlesztési igények közötti óriási eltérés. Minél kevesebb a forrás, értelemszerűen annál inkább kizáró a verseny, annál nagyobb a harc az egyes szereplők, érdekcsoportok között. Jelenleg ez a szemlélet még erősen érvényesül, bár szerepe érezhetően csökken.

A konfliktusok egy másik típusa a megye-régió nem egyértelműsített jövőképére vezethető vissza, ami a bizonytalan jövőjű megyei igazgatás, önkormányzat fennmaradásában érdekelt politikai és igazgatási szereplők régióval szembeni ellenérdekeltségében jelenhet meg.

Összefoglalásul mindezek ellenére vagy mindezek mellett elmondható, hogy mára a megkérdezett, komoly befolyással rendelkező szereplők többsége felismerte a regionális szint jelentőségét, belátta, hogy kölcsönös engedményekkel létrehozható az a régió működőképessé tétele melletti konszenzus, ami a régióba jutó források lényeges növekedését és így összességében a saját érdek-kielégítés magasabb szintjét eredményezheti. Ez persze egy labilis konszenzus, ami a források érdemi bővülése nélkül nagyon rövid idő alatt elillanhat. Hosszabb időtávban azonban a közös regionális szintű fejlesztések általános hatásai, az érdekérvényesítés (országos szintű) összehangolásából adódó elérhető, érzékelhető eredmények és a források által lehetővé tett kisebb térhatású fejlesztések körültekintő (területi szempontot is figyelembe vevő) elosztása stabilizálhatja a rendszert. Ehhez elengedhetetlenül fontos a régió-perifériák sajátos fejlesztési igényeinek interregionális támogatása, a régióhatárok merev értelmezésének elutasítása.

Az interjúk alapján az együttműködés legfontosabb tartalma – a fejlesztési források remélt bővülése (EU) miatt – a régió szervezeti rendszerének kiépítése, működőképességének biztosítása. Ehhez kapcsolódóan közös cél az érdekek összehangolt képviselete a központi kormányzattal szemben, akár saját források összeadásával is, ha intézményesített megoldás szükségeltetik. E közös érdek széleskörű felvállalása segíthet a régió belső (legalább politikusi) elfogadtatásába is.

Többek véleménye szerint szintén a források (elsősorban EU, Phare) bővítése teszi szükségessé a régió egységes megjelenítését, “kiközvetítését” a fejlett gazdaságok számára. Itt nemcsak a befektetők megnyerése, az idegenforgalom, turizmus fejlesztése, hanem a régió létezőként, EU-konformként, kezdeményezőként, közép-európai modellértékű szervezetként való bemutatása is fontos cél. A közös marketing-strartégia kidolgozása komoly lehetőséget teremt a regionális identitás fejlesztésére is.

Ezen kiemelt együttműködési területek mellett azokat a fejlesztési szükségleteket sorolták elsősorban a megkérdezettek, amelyek regionális hatásúak (környezetgazdálkodás, infrastruktúra, régió-marketing, nemzetközi kezdeményezések), amelyek a régió megyéinek, térségeinek jelentős többségében súlyos problémát okoznak (mezőgazdaság, élelmiszeripar, hitelezési rendszer, területhasználat, munkahelyteremtés), illetve azokat, amelyek meglátásuk szerint regionális összehangolást igényelnek (kutatás, fejlesztés, egészségügy, felsőoktatás, munkaerő-piaci képzés, szakképzés).

Az együttműködés hasznos példájaként többen hivatkoztak a DAREK programra, ami véleményük szerint egyértelműen bebizonyította, hogy a közös gondolkodás, a konszenzuskényszer hosszabb távon is képes együttműködővé tenni a részérdekeket tekintve szembenálló szereplőket.

Vélemények a Dél-Alföld fejlesztéséről

A régiós kötődés vizsgálatából az derül ki, hogy a kérdezetteket inkább a munkájuk és kevésbé a hobbyjuk köti a Dél-Alföldhöz. Többségük (48%) jól (3,81[5]) érzi magát a vizsgált térségben[6]. Ezt a csoportot leginkább a megyeszékhelyen élők, valamint a tősgyökeres dél-alföldiek alkotják. A legjobb osztályzatot leginkább az elmúlt 9 évben vezetői pozíciót szerzett válaszolók adták. Átlag alatti osztályzattal főként a termelő/szolgáltató cégeknél dolgozók, valamint a Békés megyében élők, átlagossal, az állami/költségvetési szervezeteknél és átlag feletti értékkel az egyéb munkahelyeken vezető pozíciót betöltők jellemezték a Dél-Alföldi régiót.

A kérdezettek többsége bízik abban, hogy, a régiók szerepe megnő az ország életében” és – bár a külső centrumok megjelenítésekor Budapest a legnagyobb értéket kapta – remélik, hogy a főváros szerepe nem nő tovább az ország életében. Érdemes megjegyezni, hogy Békésben többen értenek egyet[7] azzal az állítással, hogy ,,nagyobb lesz a különbség gazdagok és szegények között” és azzal, hogy ,,nagyobb lesz a különbség a keleti és a nyugati országrész között”.

Az oktatás minőségének kérdésével a válaszolók 51 százaléka szerint elsősorban országos szinten kellene foglalkozni. Az 1954–1975 között születettek és a Bács-Kiskun megyében élők azonban úgy gondolják, hogy e kérdéssel inkább a regionális szinten, a Békés megyében lakók szerint pedig helyi szinten kellene foglalkozni. A munkahelyek létesítése, letelepedésük segítése a megkérdezettek 47 százaléka szerint leginkább regionális feladat. Érdekes, hogy a Békés megyében élők inkább az állam segítségében bíznak, a másik két megyében viszont fontosabbnak tartják a lokalitás erejét.

A kérdezettek szerint leginkább a közös érdek, a földrajzi közelség és a közös gazdasági jellemzők alapján alkothatnak a tájak, térségek (nagy)régiót. Fontos megemlíteni, hogy a közös hagyományt – mint a kollektív tudatban gyökerező tradíciót – a legkevésbé fontos régióalkotó tényezőként említik.

A régióhatárokat földrajzi keretben nézve, a kívül eső területek közül Jász-Nagykun-Szolnok, illetve Hajdú-Bihar csatlakozását vetik fel a dél-alföldiek. Hajdú-Bihar szorosabb kapcsolódását a Békés, Jász-Nagykun-Szolnok csatlakozását inkább a Csongrád megyében élők támogatnák. Baranya és Tolna megye elutasítása pedig értelemszerűen inkább Békésben jellemző. A bővítés lehetőségei visszaköszönnek akkor is, amikor a kérdezettek abszolút többsége úgy nyilatkozik, hogy nem kell a régió területét szűkíteni. A kisebbség viszont Bács-Kiskun északi, Pest megyével határos részét lemetszené a dél-alföldi régióról.

A megkérdezettek több mint fele gondolja úgy, hogy a régiónak kell egy központ, egy ,,főváros”. Az elképzelés támogatói leginkább 1947–1953 között születtek és főként Csongrád megyében laknak. A legtöbben (77%) Szegedet javasolnák erre a rangra. A kérdezettek 47 százaléka (főként a Békés, illetve Bács-Kiskun megyei válaszolók) nem tartaná szükségesnek a Dél-Alföld régió önálló közigazgatási egységként kezelését[8]. Mások (37%) úgy vélik, hogy meghatározott feladatokra, kistérségek szövetségeként, megyék nélkül kell a régiót létrehozni.

A megkérdezettek kétharmada úgy gondolja, hogy a régió felosztható kistérségekre. Konkrétan azonban csak egyharmaduk vállalkozott arra, hogy meg is nevezzenek közülük néhányat[9]. Hasonló az arány a leszakadó kistérségek ismereténél is[10]. A felzárkózató programok a térségi együttműködést, a biotermelést, a mezőgazdaság és az élelmiszeripar fejlesztését helyezik előtérbe.

Megkérdezetteink szerint a gazdaság teljesítményében Csongrád megyét illeti az elsőség a régióban. Ez a vélemény a békésiek körében is domináns. A települések infrastrukturális és szociális ellátottságában is Csongrád vezet. A gazdaság fejlesztési lehetőségeiben Bács-Kiskun, az innovációs képességekben és adottságokban azonban szintén Csongrád megye az első. A gazdasági egységek letelepedését megjelenítő vonzerők tekintetében Bács-Kiskun megyét említik a legtöbben.

Érdemes megemlíteni, hogy az ipar gyengeségét leginkább az állami-költségvetési szektor vezetői kritizálják. A mezőgazdaság erősségének megítélése lakóhelytől függetlenül egyöntetű. A közszolgáltatásokat Bács-Kiskunban és Békés megyében inkább gyengének, Csongrád megyében inkább erősnek tartják. Az üzleti szolgáltatásokat Békés megyében a többség fejletlennek tarja, a másik két területen viszont erősségnek. A turizmusban rejlő lehetőségeket a többség a Dél-Alföld egyik fontos erősségének tekinti. A közlekedési hálózatot Békés megyében említették a legtöbben problémaként.

Az oktatás, képzés szintén fontos régiót alkotó erősség. A tudományos kutatás elsősorban a Csongrád és a Bács-Kiskun megyei megkérdezettek köre számára erősség. A társadalmi szervezeteket csak Bács-Kiskun és Békés megyében sorolják a gyengeségek közé. A helyi önkormányzatok modernizációs kezdeményezéseiben bízva mindhárom megyében az erősségekhez tartoznak ezek az intézmények. A termelő-szolgáltató cégeknél dolgozók azonban egyértelműen gyengének minősítik a régió önkormányzatainak erejét. Érdekes, hogy a megyei önkormányzatot csak Békés megyében ítélik erősségnek.

A városok funkcióival mindhárom megyében elégedettek, a régiókép kialakításával viszont egyértelműen kritikusak a megkérdezettek. Az egyéb erősségek között feltétlenül meg kell említeni a nemzetiségeket, a multikulturális hagyományokat.

A gazdasági egységek számára vonzó telephelyi tényezők sorát[11] a munkaerő-költségek, a munkakultúra és a termelési tapasztalatok, valamint a telephelykínálat vezetik. A megkérdezettek szerint a munkaerő költségei főként Békés megyében kedvezőek, a munkakultúra pedig Csongrád megyében. Érdekes, hogy a munkaerő költségeit a nyolcvanas években, a munkakultúrát pedig az ebben az évtizedben vezetői pozícióba került válaszadók említették. A telephelykínálat a régióban egységesen kedvezőnek mutatkozik. A vállalkozói hajlandóság jobb megítélésében Bács-Kiskun és Csongrád megye az első. A telefonellátottság színvonala Békés megyében rosszabb, viszont itt tűnnek olcsóbbnak a telek- és épületárak, illetve a bérleti díjak. Az internet-hálózat elérhetősége Csongrád megyében a jobb, a helyi adókedvezmények pozitív megítélésben viszont Bács-Kiskun megye vezet. A helyi, térségi fogyasztási struktúra és a beszállítási kapcsolatok Csongrád megyében kedvezőbbek. A közbiztonság érzete Békés megyében tűnik jobbnak. A kulturális és szórakozási lehetőségek és a lakáskínálat minőségi összetétele egyformán közepes értékkel rendelkezik a három megyében.

A taszító tényezők[12] között jellemzően a közúti közlekedés, a munkaerő képzettsége és a K+F információkat kínáló intézmények hiánya szerepel. A közúti közlekedés gondjai mindhárom, Budapest elérhetősége viszont csak Békés megyében szerepel. A munkaerő képzettségének problémái pedig inkább Bács-Kiskun és Békés megyében jelentkeznek. Mindkét tényezőt az 1990 óta vezetői státuszban lévők tartották fontosnak megemlíteni. A munkaerő képzettségének gondjait az állami-költségvetési szervezeteknél dolgozók említették leggyakrabban. A K+F információkat kínáló intézmények hiányát pedig a Békés megyei megkérdezettek érzékelik problémaként.

A legszükségesebb területfejlesztési intézmények közül az innovációs központ és az ipari park létesítése leginkább a Csongrád és Bács-Kiskun megyében élőknek fontos. A regionális fejlesztési társaság a régió egészének, a kistérségi fejlesztési társaság inkább a Békés megyeieknek fontos.

A Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Koncepció kidolgozását a megkérdezettek döntő többsége (85%) helyesli és támogatja. Az elsősorban említett prioritások közül kiemelkedik a régió gazdasági szerkezetének Európai Uniós normáknak megfelelő átalakítása és a közlekedés, a centrumok elérhetősége, az autópálya-építés. Másodsorban a legtöbben az infrastrukturális beruházásokat és a szakképzés, a K+F, valamint a felsőoktatás fejlesztését javasolták. Harmadsorban a kommunikációs kapcsolatokra és a versenyképes mezőgazdasági termékfeldolgozásra helyezik legtöbben a hangsúlyt. A prioritások következő rangsorában – ahol már egyre növekvő a válaszhiány – a civil szervezetek, humán szolgáltatások, az informatika, valamint az idegenforgalmi fejlesztéseket említették a megkérdezettek.

A régió gazdasági szerkezetének reformját és a régió PR kialakítását inkább az állami-költségvetési, illetve a termelő-szolgáltató vállalkozásoknál dolgozók javasolták. A mezőgazdasági innovációt főként a Bács-Kiskun megyében élők említették.

A Phare Regionális Kisérleti Program a Dél-Alföldön

Az EU Phare programjának keretében összesen 8 millió ECU támogatási keret állt a Dél-Alföld és a Dél-Dunántúl rendelkezésére. A programnak a fő célja az volt, hogy különböző regionális hatású projektek támogatásán keresztül segítse elő olyan tapasztalatok kialakulását és elterjesztését, melyek a regionális együttműködést, a regionális szintű stratégiák kialakítását és végrehajtását, továbbá a fejlesztési programok regionális szintű összehangolását érintik. A program megvalósítása során – szintén tapasztalatgyűjtési célból – az EU Strukturális Alapjának működési elveit vették figyelembe.

Az elvek érvényesítését tekintve az első problémát az okozta, hogy az ország egyetlen régiója, így a dél-alföldi régió sem rendelkezett elfogadott fejlesztési koncepcióval. A regionális szinten egyeztetett, megvitatott, majd elfogadott fejlesztési stratégia és az arra épülő fejlesztési prioritások (programcsoportok) biztosíthatják ugyanis azt, hogy a konkrét fejlesztési projektek hatásukban valóban regionális léptékűek, értelműek, továbbá azt, hogy a források koncentrációjának és hatékony felhasználásának érdekében illeszkednek a régió legalább középtávú fejlesztési irányaihoz. A koncepció hiányának problémáját egy viszonylag széles körben leegyeztetett, megvitatott, a regionális tanács által elfogadott, kizárólag erre a célra szolgáló fejlesztési prioritási lista elkészítésével oldották meg. A lista számszerűen öt prioritást fogalmazott meg, konkrétan:

· Az agrárinnováció fejlesztése

· Termelési integráció és együttműködések fejlesztése

· Az idegenforgalom fejlesztése

· A régiómarketing fejlesztése

· A közgazdasági infrastruktúra fejlesztése

Az 1998. január 1-én nyilvánosságra hozott, 1998. augusztus 31-ei határidőt tartalmazó pályázati felhívásra mindösszesen 79 pályázat érkezett. A pályázatok összességében 3,5 milliárd Ft értékű, 1,7 milliárd Ft-nyi támogatási igényű fejlesztési terveket irányoztak elő. A benyújtott pályázatok megoszlása a prioritások szerint nagyrészt egyenletes volt, legtöbben az ötödik, legkevesebben a negyedik prioritásra pályáztak. Az igényelt forrásokat és a projektek teljes költségvetését tekintve ugyanez a megoszlás a jellemző. A pályázatokat elbíráló szakértői bizottság az előre rögzített kritériumok alapján értékelte a pályázatokat és tett – rendhagyó módon – ajánlásokat arra vonatkozóan, hogy mely pályázatokat lenne érdemes a forráskoncentráció, a hatásfok-növelés és a regionális szintű fejlesztési érdekek alapján összekapcsolni.

A nyertes és tartaléklistára került pályázatok megoszlását tekintve megállapítható, hogy az ötödik prioritás irányában a beadott pályázatok szintjén tapasztalt arányeltolódás érdemben mérséklődött, az ide beadott 28 pályázat közül csupán 19 jutott tovább e szűrőn.

A pályázatok területi és településszint szerinti megoszlása azonban lényeges belső aránytalanságokat takar. A pályázatok mindösszesen kevesebb mint 10%-a származott a régió valamely községéből, illetve több mint 55%-a a megyeszékhelyekből. Ugyanakkor Szegedről háromszor annyi pályázat érkezett, mint a másik két megye legnagyobb városából. A településszint szerinti megoszlás Csongrád megyében kiugróan megyeszékhely-centrikus, a kisvárosok alig teszik ki a pályázatok 25%-át, szemben Békés és Bács-Kiskun megyékkel, ahol 50% körüli arányt mutatnak.

A pályázatok tapasztalatai mindezek ellenére azt mutatták, hogy megvan a hajlandóság az együttműködésre, számos olyan pályamű született, amely valódi partnerséget feltételez.

SWOT-elemzés

Erősségek

· Értékes természeti erőforrások (szénhidrogének, termálvíz, termőföld, ivóvíz), kiemelkedően magas napfénytartam, zöldfolyosóként működő felszíni vízfolyások, nemzetközileg is jelentős természeti értékek, védett területek

· A kedvező természeti adottságokra épülő, országos összehasonlításban jelentős, nemzetközileg is versenyképessé tehető élelmiszergazdaság, a helyi szellemi erőforrásokra és termelési hagyományokra támaszkodó, specializált, mikrokörzet-szintű mezőgazdasági tájtermelés

· A mezőgazdasági innovációt ösztönző, segítő intézmények, szervezetek (kutatóhelyek, felsőoktatási intézmények, szövetkezetek, agrár-ipari park) jelenléte, működése

· A régió több területén jellemző, országos összehasonlításban is kiemelkedő vállalkozási aktivitás, viszonylag fejlett – a gazdaság további fejlődését megalapozó – termelői szolgáltatások

· Jelentős termelési hagyományokkal, magas szintű szakmai kultúrával rendelkező feldolgozóipari ágazatok (textil-, ruha-, üveg-, bútor-, nyomda-, szerszám és vegyipar).

· Turisztikai (vízi, termál, lovas, vadász) szempontból is jelentős természeti adottságok, ismert, kiépült fürdőhelyek

· Itt húzódik az ország egyik legforgalmasabb nemzetközi közlekedési tengelye (IV, IV/A, VII, X/B “helsinki folyosók”), a Balkán, illetve Kisázsia felé irányuló teher- és személyforgalom jelentékeny részét lebonyolító határátkelőkkel

· Országosan is kiemelkedő felsőoktatási, egészségügyi, kutatási, kulturális központ (Szeged) jelenléte, erősödő nemzetközi kapcsolatokkal, funkciókkal

· Dinamikus, fejlett lakossági és termelői szolgáltatásokat nyújtó, regionális gazdaság- és forgalom-szervezési szerepet betöltő, felsőoktatási és jelentős szakképzési funkciókkal is rendelkező városi centrumok (Kecskemét, Békéscsaba, Hódmezővásárhely, Baja), melyek innováció- és információ-közvetítő szerepet is betöltenek

· Jelentős számú nemzetiségi lakosság, kulturális sokszínűség

· Az országos átlagnál nagyobb elemekből álló településrendszerben viszonylag fejlett, jól kiépített alapellátás

· A Dél-Alföld integrációját segíteni képes, modell-értékű szervezetek, kezdeményezések (DATTE, DARIB, DAREK) létrejötte, működése, a megyehatárokon átnyúló kistérségi szerveződések

Gyengeségek

· Szennyezett felszíni vizek és talajvizek, az ár- és belvízveszélyes, illetve az aszályos területek viszonylag magas aránya, sérülékeny vízbázisok, valamint azok túlzott arzén-, vas- és mangántartalma

· A régió területének jelentős hányadán problémát okozó talajdefláció, csekély mértékű erdősültség, növekvő légszennyezettség

· A közcsatorna-hálózat kiépítettségének nagyon alacsony szintje, a meglevő szennyvíztisztító kapacitások relatív kihasználatlansága, a termál-csurgalékvíz környezetkímélő elhelyezésének megoldatlansága

· A gazdaság valamennyi ágazatára jellemző, a megújulást késleltető tőkehiány, a nemzetgazdasági átlaghoz viszonyítva lassú növekedés, nagy arányú fekete- és szürkegazdaság, gyenge márkavédelem és marketing-tevékenység

· Elaprózott vállalati szerkezet, a tőkeerős, innováció-orientált, fejlett technológiát alkalmazó, beszállítói hálózatot működtető közép- és nagyszervezetek csekély száma, az egyik legnagyobb tőkevonzó ágazat, a gépipar szerény léptéke

· Erősen koncentrált ipari térszerkezet, amelyet tovább erősít a szolgáltatások nagyobb városokban összpontosuló növekedése, illetve a hazai és külföldi beruházók Budapest-Belgrád tengely mentén történő (és a jövőben is itt várható) megtelepedése

· Az agrárgazdaságban tevékenykedők nagy fokú kiszolgáltatottsága, alacsony szintű szervezettség, érdekvédelem, elégtelen információ-szolgáltatás

· A turisztikai infrastruktúra nem megfelelő színvonala, illetve kihasználatlansága (szálláshelyek, információforrások, gyenge marketing és PR)

· A nemzetközi kapcsolatok kiteljesedését gátló vasúti összeköttetések és a határátkelőhelyek csekély száma, a főváros felé vezető meglévő főbb közlekedési tengelyek nem megfelelő kiépítettsége és áteresztőképessége, kedvezőtlen állapotú mellék-vonalak, a régió fontosabb centrumainak (alcentrumainak) nehézkes elérhetősége

· Az észak-déli irányúhoz képest alacsony kiépítettségi szintű régión belüli és szomszédos határmenti régiókkal való összeköttetéseket biztosító transzverzális közlekedési kapcsolatok, a dunai és tiszai hidak csekély száma, aránytalan elhelyezkedése, nem megfelelő kapacitása

· Kedvezőtlen demográfiai helyzet, kirívóan alacsony természetes szaporodás, az országos átlagnál rosszabb egészségi állapot és mortalitási viszonyok, koncentráltan jelentkező devianciák (bűnözés, öngyilkosság, kábítószer fogyasztás, mentális betegségek)

· A humán tőke gazdasági hasznosításának alacsony hatékonysága, a közvetítő mechanizmusok hiánya, az innováció-fogadását, az ipari szerkezet átalakítását eredményesen segíteni képes műszaki felsőoktatás korlátozott volta

· Jelentős belső területi különbségek; egyes falusi térségekben fokozódó elöregedés, a különböző társadalmi csoportok jövedelmi elkülönülése

· Erősen differenciált, de többségében súlyos infrastrukturális, ellátási problémákkal, társadalmi feszültségekkel, a sajátos lakossági érdekek intézményesített képviseletének hiányával jellemezhető – az országban legkiterjedtebb – tanyás területek

· A hierarchia magasabb szintjén álló, többnyire gyenge térszervező erejű városok közötti erős rivalizálás; a szomszédos városok hatékony együttműködésének hiánya; egyenetlen eloszlású és fejlettségű kisvároshálózat, a középfokú szolgáltatásban megfigyelhető lényeges területi különbségek, ellátási problémák.

Lehetőségek

· A természetközeli és védett területek, tájvédelmi körzetek és nemzeti parkok határon átnyúló együttműködés keretében való térbeli és funkcionális kibővítésével, összehangolt fejlesztésével lehetővé válna a biodiverzitás hatékonyságának növelése (Duna–Dráva NP, Kiskunsági NP, Körös–Maros NP).

· A fenntartható fejlesztés szemléletének elterjedésével, a környezeti szempontok felértékelődésével, a környezetkímélő gazdálkodás anyagi lehetőségeinek megteremtődésével, modern települési, kistérségi és regionális (akár az országhatárt is átlépő) környezetkímélő infrastruktúra-rendszerek fejleszthetők ki, ami az egészséges emberi környezet megteremtésének fontos feltétele.

· Magyarország Európai Unióhoz történő csatlakozásával, térségi marketing-koncepciók kidolgozásával, a határok átjárhatóságának javításával a régió vonzóvá válhat a külföldi befektetők és az idegenforgalom számára, ami az országhatár menti falusi térségeket is kedvezően érintheti.

· A Duna–Körös–Maros–Tisza Eurorégió szerepének erősödése a gazdasági és kulturális együttműködésben, a környezeti problémák kezelésében és az infrastruktúra-fejlesztésekben javíthatja a határmenti térségek helyzetét, serkentheti a régió egészének gazdasági fejlődését és már rövidtávon lehetővé teheti EU-források bevonását a fejlesztési programokba.

· A tulajdon- és birtokviszonyok, továbbá az agrártámogatások rendszerének rendezésével, katalizáló modellek elterjesztésével, a vertikális integráció erősítésével lényegesen javulhat az agrárgazdaság jövedelmezősége, ami hozzájárulhat a hanyatló térségek és a tanyarendszer gondjainak kezeléséhez is.

· Amennyiben a régió a nemzetközi versenyben – a megfelelő létesítmények megépítése esetén – nemzetközi logisztikai szerepkörhöz jut, ez jelentős területfejlesztő hatással is bíró önálló gazdasági erőforrássá válhat

· Tervezett ipari parkok és vállalkozói övezetek engedélyeztetése, a már kijelölt területeken – külső források bevonásával – a szükséges infrastruktúra-fejlesztések gyors elvégzése, specializációjuk és professzionális befektetés-ösztönző tevékenység jelentősen hozzájárulhat a gazdaság élénküléséhez és a foglalkoztatási helyzet javulásához.

· A (Nagyvárad)–Békéscsaba–Szeged–Szabadka–Bácsalmás–Baja(–Dombóvár–Zágráb) vasúti kapcsolat helyreállítása, a kapcsolódó vonalak rekonstrukciója a határmenti periférikus térségek számára is kedvező forgalmi helyzetet eredményezhet, új térszerkezeti tengelyt alakíthat ki, ami kedvezően hatna a nemzetközi és az országon belüli kapcsolatok alakulására is. Hasonló hatással járna a Déli Autópálya, vagy az S9-S47 autóút megvalósulása is.

· Az információs hálózatok robbanásszerű fejlődését kihasználva, az informatika társadalmasítása (például a teleház, telefalu, intelligens város, intelligens régió programokban való részvétellel) érzékelhetően javíthatja a régió lehetőségeit a képzett munkaerő megtartásában, az innovációs potenciál erősítésében, ami egyrészt hosszabb távon lehetőséget teremthet egy tudásalapú gazdasági fejlődés számára, másrészt érdemben növelheti a hátrányos helyzetű kistérségek népességmegtartó erejét is.

· A Duna–Körös–Maros–Tisza Eurorégió kiépülésével, ebben a Dél-Alföld egységesebb szerepvállalásával, az országhatáron átnyúló kapcsolatok erősödésével, az Európai Területfejlesztési Perspektíva elveinek Magyarországra is kiható megvalósulásával szélesedhetnek Szeged (kereskedelmi, oktatási, egészségügyi) nemzetközi funkciói, megindulhat a városok hálózatszerű összekapcsolódása, nagyobb eséllyel dinamizálódhatnak az urbánus pólusok közötti térszerkezeti erővonalak, csökkenhet a külső perifériák elmaradottsága.

· A PHARE mintarégió programjában rejlő előnyök szervezettebb, hatékonyabb kihasználásával, a megyék, a kistérségek, a városhálózat szintjén folyó együttműködés regionális kohéziót erősítő formáinak kidolgozásával felgyorsulhat a Dél-Alföld integrációja, s a régió kezdeményező szerephez juthat az előcsatlakozási, illetve későbbi Európai Uniós területfejlesztési eszközök elosztási mechanizmusainak kimunkálásában.

Veszélyek

· A szomszédos államokkal való környezetvédelmi együttműködések (közös monitoring kiépítése, a környezetvédelmi és vízügyi hatóságok folyamatos információcseréje, kétoldalú egyezmények) elmaradása károsan befolyásolhatja a régió keleti peremének környezeti állapotát.

· A határon túli területek lefolyási viszonyainak megváltozása, az árvízszintek emelkedése az árvízveszély növekedését eredményezheti.

· A balkáni politikai helyzet tartós bizonytalansága nehezítheti a határmenti, nemzetközi együttműködések erősítését, az abban rejlő lehetőségek kihasználását, a háború elhúzódása súlyos közvetlen és közvetett károkat okozhat a régió gazdasága számára, korlátozhatja számos tervezett fejlesztés megvalósulását, hatását.

· Az Európai Unió agrár- és regionális politikájának kedvezőtlen irányú változása, illetve a csatlakozásra való alapos felkészülés elmaradása súlyos problémákat okozhat a régió gazdaságában fontos szerepet betöltő élelmiszergazdaságban és így a vidéki térségek fejlődésében, másrészt jelentős – a gazdasági szerkezet átalakítását gyorsító – fejlesztési forrásoktól eshet el a régió.

· A régión áthaladó fő közlekedési tengelyen kívüli állami közlekedés-fejlesztési lépések elmaradása – mivel a tengely mentén terjedő tőke, információk, fejlett technológiák dinamizáló hatása kis számú településre korlátozódik – a távolabb fekvő térségek relatív hátrányát fokozhatja, periférikus helyzetét konzerválhatja.

· Az autópálya-építések és a vasúti törzshálózati fejlesztések késlekedése folyamatosan rontja a régió gazdasági versenypozícióit, illetve a kedvező logisztikai helyzet kiaknázásának lehetőségeit.

· A területfejlesztési források megfelelő szintű decentralizációjának, hatékony koordinációjának hiánya, a régiófejlesztés szakmai, tudományos, tervezési, menedzselési, információs és monitoring rendszere kiépítésének elhúzódása – párosulva a megyék és városok közti egészségtelen mérvű rivalizálás erősödésével, fennmaradásával – fokozza az egyenlőtlen területi fejlődés káros hatásait, késlelteti a régió integrációját, dezintegrációs folyamatokhoz vezethet, és közvetlen gazdasági hátrányokat okozhat (pl. a régió érdekeinek országos szintű képviselete nélkül).

A területi fejlődés lehetséges irányai

A regionális fejlődés elemeinek egy reális, de mégis optimista társadalmi-gazdasági szcenárión beül maradó változataiból állíthatók össze a forgatókönyvek, melyek alapvetően a területi egyenlőtlenségek mértéke szerint különböznek egymástól[13]. A három alapvetően eltérő szerkezetű, más alapfeltevésre támaszkodó forgatókönyv jellemzése a következő:

Polarizált fejlődés

A gazdaság 1996-tól markánsabban megindult növekedése a felerősödő egyensúlytalanságok következtében átmenetinek bizonyul. Egyes ágazatokra, tevékenységekre koncentrálódó szelektív növekedés csak jóval az ezredforduló után indulhat meg, nagyjából évi 3% körüli nagyságon.

Az ipar szerkezeti átalakulása során csak néhány, a jelentős külföldi tőkét vonzó termékcsoport – vagy szakmai kultúra –, s nem teljes iparágak indulnak dinamikus fejlődésnek. E cégek meghatározó szerepet játszanak a magyar piacon, az exportban, a külső gazdasági kapcsolatokban, a beruházásokban, de a foglalkoztatásban szerepük marginális marad. Versenyképességük összemérhető az élenjáró vállalkozásokkal, komoly nyereséget termelnek, de ennek csak kis részét forgatják vissza a termelés fejlesztésébe. A hazai leányvállalatok döntően megmaradnak az összeszerelés szintjén. A hagyományos ágazatok vesszőfutása tovább tart, a ciklikusan összeomló keleti piacok pótlása csak részlegesen sikerül, a növekedési és megújulási esélyek gyengék. Az ipari exportban e cégek alapvetően alacsony hozzáadott értéket termelő árukkal vesznek részt, bizonyos ágazatokban meghatározó marad a bérmunka.

A mezőgazdaság tulajdoni struktúrájának stabilizálódása elhúzódik, az új üzemi viszonyok vontatottan, nem piackonform módon alakulnak ki. Az ágazatban akut tőkehiány, a termelő egységek elaprózottsága, a fokozódó technológiai elmaradás miatt az exportképesség folyamatosan mérséklődik, megerősödik az olcsó tömegtermék aránya a kivitelen belül. A magángazdaságok döntő hányada csak rész- vagy önfoglalkoztatásra képes, alapvetően élelmiszer-önellátásra törekednek.

A szolgáltató ágazatokban a közszolgáltatási szféra súlyának csökkenése várható, egyúttal a színvonal esése is láthatóvá válik. A fejlett üzleti szolgáltatásokban megmarad a főváros abszolút túlsúlya, megjelenésük a településhálózatban erősen hierarchikus módon megy végbe. A felsőoktatás dinamikus bővülése a forráshiány következtében megáll, az integráció erőteljes koncentrációt eredményez a területi eloszlásban. A K+F szektorban megnövekszik a nagyobb centrumok, elsősorban a főváros jelentősége, visszaesnek a kisebb vidéki központok. A lakossági szolgáltatások bővülése csak a gazdaságilag dinamikus régiókban képzelhető el.

A nagyvállalatok között meghatározó szerepet töltenek be a transznacionális társaságok, de mellettük az állami tulajdoni hányaddal rendelkező “hagyományos” nagyvállalatok utódszervezetei is megerősödnek. A középvállalatok fejlődésére kevesebb tér nyílik, a nagyszámú kisvállalkozás nem képes kilépni a helyi piacok keretei közül. A vállalkozások térbeli eloszlásában megerősödik a centrumtelepülések szerepe, csökken a depressziós és periférikus tereké. Az átalakulásban lemaradó régiókban a vállalkozások fejlődését a tőkepiac fejletlensége, a kereslet hiánya, a megújulási hajlam alacsony szintje is akadályozza.

Várható a népességáramlás némi erősödése. A befogadó terek elsősorban a főváros és agglomerációja, illetve a változásban élenjáró nyugati megyék városai lehetnek. A mobilitás leginkább a stagnáló, visszaeső régiók kvalifikált munkaerejét veszélyezteti, várható az “agyelszívás” mértékének erősödése.

Az infrastruktúra fejlesztése alapvetően követő jellegű marad, döntően oda koncentrálódik, ahol a megnövekvő igények miatt erősen szűk kapacitások jelentkeznek. Komolyabb előrelépés az informatikai ágazatban, majd a közlekedési tengelyek modernizációjában várható, mely részben a megkezdett autópálya-építkezések befejezését, részben a fő tranzit irányú vasúti törzshálózat fejlesztését jelenti. Az áramlási struktúra lényegében nem változik, a főváros-központú struktúra inkább erősödik, az átvezető utak használati intenzitása növekszik.

A nemzetközi integrációs kapcsolatokban az EU-tagság megszerzése lesz a döntő elem, de ezt 2010 előtt nem sikerül elérni. Az Uniós belső reformok vontatottan zajlanak, áttörés nem következik be. Az előcsatlakozást támogató források köre tovább nem bővül, az átalakulást és újjáépítést segítő hiteleket a kevésbé fejlett országokba irányítják át. A Kelet- és Közép-Európát átfogó kapcsolatok lassan erősödnek, esetlegesen bővülnek, alapvetően a mindenkori politikai helyzet, az aktuális kormányzati politikák függvényében. A határon átnyúló kapcsolatok szerves fejlődését időről-időre megakasztja a “nagypolitika”. A déli határok mentén a délszláv konfliktus elhúzódására számíthatunk, ami komoly instabilitási tényezőt visz bele a fejlődésbe.

A meglévő környezeti károk felszámolása a lassú gazdasági növekedés, illetve a képződött alacsony források miatt elhúzódik, megakad, csak “tűzoltó” beavatkozásokra marad energia. A környezet rehabilitációját lassítja a területileg egyenlőtlen gazdasági növekedés által létrehozott új roncsolások kezelése, a kritikussá váló terhelések csökkentése.

A társadalmi egyenlőtlenségek fokozódnak. Az elszegényedés a népesség jelentős rétegét érinti, a hivatalos szociálpolitika képtelen ekkora méretű válság kezelésére. A magas szinten stabilizálódó munkanélküliség mellett növekszik a munkaerőpiacról végképp kiszorulók száma és aránya. A középosztály helyzete folyamatosan instabil, sem számában, sem arányában nem tud lényegesen bővülni. Egész térségek kerülhetnek a marginalizálódás peremére.

Az országon belüli fejlettségi különbségek továbbra is erőteljesen növekednek. A nyugat-keleti lejtő meredekebb lesz, Budapest és az északnyugati régiók modernizálódnak, közelebb kerülnek Európa fejlett részéhez, miközben a többi régió lemaradása növekszik. A létező munkaerő-felesleg, a megélhetési nehézségek tovább növelik a feketegazdaság súlyát a nemzetgazdaságon belül. Budapest kiugrása mellett a vidéki városok viszonylag szűk köre lesz képes átvenni valamit is a főváros dinamizmusából. Elsősorban a modernizálódó dunántúli térségek városai, illetve a nagy- és középvárosok egy csoportja számítható a potenciális nyertesek közé. A kisvárosi hálózatig a modernizációs impulzusok már nem jutnak el, ezért helyzetük instabil marad, térségi szervező szerepüket csak részlegesen képesek betölteni. Míg a városi agglomerációk és szuburbán övezetek népessége gyarapodik, a kistelepülések, periférikus térségek a népességfogyás területeivé válnak. A tanyás térségek népességváltozása alapvetően a mezőgazdaság átalakulásától, a kiegészítő jövedelemforrások feltárásától, az alapvető infrastruktúra kiépülésétől függ.

A területfejlesztési politika kettős súlypontú kell, hogy legyen. Törekedni kell a legjelentősebb területi különbségek mérséklésére, de támogatni szükséges a gazdaság modernizációjában élenjáró térségeket is, a térség egészének hosszú távú stabilitása érdekében.

A területi fejlődésben új szereplőként jelenik meg a régió, de komolyabb források és hatáskörök nélkül, a megyék szövetségére alapozva. A területi középszinten a régió, a megyék és a kistérségek egymás konkurenseként lépnek fel, mindannyian nagyjából azonos forráskört kísérelnek meg megszerezni, s lényegében nem csökken a központi kormányzat túlsúlya a területi politika alakításában.

Közepesen koncentrált fejlődés

Az 1996-tól megindult gazdasági fejlődés lényegében töretlenül fennmarad, s az ezredfordulót követően stabil 5% körüli ütemre áll be. A gazdaság növekedése az ország valamennyi területén megindul, bár az ütemkülönbségek továbbra is jelentősek maradnak.

A gazdaság szerkezete nagy léptekkel újul meg, s mellette technológiai váltás is lezajlik. Az új struktúra kialakulását néhány frissen megtelepedett ágazat előretörése jellemzi, megerősödnek a tudásigényes, nagy szakmai hagyományokkal rendelkező korábbi húzóágazatok, illetve új, multiplikátor hatású szakmakultúrák honosodnak meg. A hagyományos ágazatok kisebb része végleg leépül, nagyobb hányada minőségi-technológiai megújuláson megy át.

A mezőgazdaságban fennmarad a jelentős export, melyet a magas feldolgozottságú, értékes termékszerkezetű termékek határoznak meg, a tömegtermékek kivitele visszaszorul. A hagyományos, specializált termőtájak modern szervezeti formákban élednek újjá. A vállalati szerkezetben az új típusú szövetkezetek, a társas vállalkozási formában dolgozó nagyüzemek, a magántulajdonon alapuló közepes- és kisméretű vállalkozások, a részidős gazdaságok hatékony kombinációja áll elő, a termelési rendszerek és más integrációs formák átszövik a szektor jelentős részét.

A szolgáltató szektor foglalkoztatása nagymértékben bővül. A fejlett üzleti szolgáltatások, a kvaterner ágazatok a főváros mellett a jelentős regionális központokban is komoly koncentrációt érnek el, megindulnak a szereplők közötti szinergia hatások. A határhoz közeli fekvésű vidéki nagy- és középvárosok kapuszerepet tölthetnek be saját térségük és a szomszédos országok határrégiói között. E szerep részben a nyugati tőke, technológia transzferálását, pénzügyi és képzési alközpontok működtetését, részben a hazai innovációk terjesztését, a megindult tőkeexport menedzselését jelenthetné. A vidéki nagyvárosok megerősödő felsőoktatásához technológiai, innovációs, ipari parkok, kutató és fejlesztőhelyek kapcsolódhatnak, melyeknek ipari befektetéseket vonzó és fejlesztő hatása lehet.

A lakossági fogyasztás a helyi gazdaság bővülését követve növekedhet, mely alapját képezheti a közszolgáltatások minőségi javulásának, néhány terület részleges piacosításának.

A vállalati szerkezetben a transznacionális és állami nagyvállalatok mellett az újonnan alakult közepes méretű magántulajdonú cégek is komoly fejlődési pályát futhatnak be, akár önállóan, akár valamely nagyobb társasághoz beszállítóként, alvállalkozóként kapcsolódva. Folyamatosan zajlik a helyi és térségi gazdaságok újjászervezése, megjelennek vertikális és horizontális hálózatok, gazdasági klaszterek.

Az országon belül a mobilitás mérsékelt, de a régión belül jelentős. Elsődleges célpontjai a nagyvárosok és ezek vonzási övezete, de megnövekedhet a közép- és kisvárosi hálózat elemeinek attraktivitása is. A mobilitás döntően a kvalifikált, speciális szakmai ismeretekkel rendelkező réteget érinti, de a munkaerő kínálat helyi bővülése már csoportok vándorlását is elindíthatja.

Az infrastruktúra fejlesztésében az áramlási tengelyek között előkelő helyre rangsorolják a régiók közötti kapcsolatokat bővítő hálózati elemek fejlesztését is. Az ország tranzitképessége megmarad, megerősödik a Duna mint európai víziút szerepe, erősödik a vidéki légiforgalom.

Az ország 2006 körül válik az EU teljes jogú tagjává, de már a megelőző időszakban folyamatosan bővülő mértékben férhet hozzá az előcsatlakozási forrásokhoz. E források nemcsak a gazdaság EU-konformitásának növekedését segítik elő, de meggyorsítják a tanulási, alkalmazkodási folyamatot is az intézmények, vállalkozások szintjén. A csatlakozási folyamattal párhuzamosan kompromisszum születik az Unió belső reformjában is. A közvetlen termelési támogatási összegek fokozatos lefaragása mellett nagyobb hangsúly esik a szociális típusú pénzeszközök felhasználására, illetve tovább növekszik a versenyképességet javító eszközök aránya a költségvetésen belül.

Az ország keleti, délkeleti kapcsolatai javulnak, a csatlakozás bekövetkeztével egyre inkább reálissá válik a “keleti kapu” szerep, mely a déli és keleti határrégiók (így a Dél-Alföld) szerepét némileg felértékeli. Az ország kezdeményező szerepe a szubregionális integrációkban megmarad, sőt erősödik, új jelentőségre tesznek szert, s tartalmilag is gazdagodnak az államközi megállapodások.

A társadalom környezeti érzékenysége gyorsan növekszik, s a károk helyreállítására fordítható összegek is ütemesen gyarapodnak. A környezetvédelmet szolgáló beruházások, a környezetkímélő technológiák, a “tiszta” tevékenységek meghonosítása, a környezeti iparok megerősödése új szakmai kultúrák elindítói lehetnek. A környezeti válsággócok felszámolása gyorsul, de tartós válságtérségek megmaradására, új, erősen terhelt területek kialakulására továbbra is számítani lehet. Alapvető gondot jelent a vízgazdálkodás, a hulladék-elhelyezés és -kezelés.

A társadalmi különbségek nagyok, s mérsékelt ütemben, de továbbra is növekednek. A tulajdonosi középréteg kibővül, az alkalmazotti középréteg helyzete stabilizálódik, majd javul, a polgárosodás előrehalad. Az elszegényedés állami beavatkozás mellett korlátok között tartható. A szegénység területi egyenlőtlenségei megmaradnak, de többségbe egyetlen régióban sem kerülnek a leszakadó, marginalizálódó csoportok. A munkanélküliség továbbra is magas marad, de csökken a tartós munkanélküliek, illetve a munkaerőpiacról véglegesen kiszorulók aránya. A foglalkoztatás jelentős bővülése a termelő szektorokban nem várható, hiszen a szerkezetváltás nagyarányú technológiai megújulás mellett megy végbe.

A területi fejlődés térbeli koncentrációja enyhébb, mint a polarizált változaté, de a gazdasági fejlődés minőségi elemei, a megújuló gazdaság irányító pozíciói továbbra is Budapesten és néhány nagyvárosban koncentrálódnak. Ebben a forgatókönyvben azonban a középvárosi térségek stabilizálódásával számolhatunk, s még a kiterjedt válságtérségekben is megjelenhetnek – egyelőre elszigetelten – dinamikus jegyeket mutató települések, településcsoportok. Az alföldi perifériákon a megújulás a specializált termőkörzetekben, a keleti kereskedelem határközeli csomópontjaiban várható, melyek első lépésben megtörik az összefüggő válságzónát, majd a későbbiekben szélesebb körű fejlődést is indukálhatnak.

A vidéki közép- és nagyvárosi hálózat megerősödik, a helyi gazdaság önállósága növekszik, a fővárostól való függőség lazul. A nagyobb centrumok a maguk kategóriájában önállóan vesznek részt az európai városversenyben a fejlesztési forrásokért, míg a középvárosok együttműködő hálózatokkal kapcsolódnak be a folyamatba. Elsősorban a határközeli városok a “nagypolitikától” függetlenül, önállóan is kiépítenek határon túlnyúló kapcsolatokat.

A faluállomány modernizálódása nem korlátozódik a városi agglomerációs zónákra, hanem az élelmiszer-gazdaság részleges megújulásának következményeként, a kiegészítő jövedelemforrások feltárása nyomán, illetve a közép- és kisvárosok erősödő térszervező hatására egyre nagyobb hányaduk indul el a fejlődés útján.

A kormányzati szintű területi politika alapvetően kiegyenlítő jellegű, az eltérő fejlődési ütemből eredő egyenlőtlenségek mérséklését kell, hogy szolgálja. Célja: a perifériák esélyeinek javítása, a regionális léptékű, tömeges elszegényedés megakadályozása.

A területi középszinten a kiépülő regionális szint elsősorban az országos szintről induló decentralizálás következtében önálló forrásokhoz, döntési kompetenciához jut, mellyel már érdemi területfejlesztési programokat indíthat el. A régió mellett tisztázódik a megye szerepe a területi fejlődésben, s erősödnek, stabilizálódnak a kistérségek is. Minden területi szint képessé válik az EU megfelelő forrásainak fogadására, egyre komolyabb szakmai apparátussal indul a pályázatok elnyeréséért.

Dekoncentrált fejlődés

A gazdasági növekedés 1996-tól megszakítatlan, az ezredforduló után felgyorsul, s tartósan képes a 7% körüli növekedési ütem teljesítésére, amivel megindulhat a felzárkózás a fejlett európai gazdaságokhoz. (A forgatókönyv 15 éves periódusában a felzárkózás csak elkezdődik, de be nem fejeződik!) A folyamat alapfeltétele a folyamatos és jelentős külföldi tőkebevonás, a kivitelt meghaladó mértékű exportbővülés, amihez különösen kedvező külső körülmények szükségesek: részben a világgazdaság tartós növekedési pályára állása, részben a meghatározó exportpiacaink állandó bővülése, részben a folyamatos, ütemes forrásbevonás lehetőségének fennmaradása.

A gazdasági szerkezetváltás nem jár egész iparágak leépülésével, fő vonás az új termékek bevezetése, a technológiai megújulás lesz. A konjunktúra széles spektrumú ipart hoz létre, melyben a tudásigényes és a “zöld” (környezetbarát) iparágak adják a húzóerőt. A hagyományos ágazatok részben saját erőforrásokra támaszkodva stabilizálódnak, majd folyamatos fejlődésnek indulnak a beruházási forrásaik bővülésével párhuzamosan.

A mezőgazdaság jelentős exportot bonyolít; az EU-ban a magas feldolgozottságú, speciális minőségű termékekkel van jelen, míg Kelet-Európa számára a hagyományos tömegtermékek mellett egyre nagyobb arányban know-how-t, vetőmagvakat, tenyészanyagokat, termelési rendszereket kínál. Ilyen piacszervezés mellett az élelmiszer-gazdaság szinte valamennyi szegmense lényegesen bővülhetne, s a foglalkoztatás szintjét is meg lehetne őrizni.

A szolgáltatásokon belül az üzleti és kvaterner tevékenységek jelentős bővülése mellett a közszolgáltatások minőségét is erőteljesebben lehetne javítani, részleges piacosítás mellett.

A növekvő belső fogyasztás erőteljesen támogatja a hazai tulajdonú kis- és középvállalkozói kör stabilizálódását, megerősödését. A helyi és térségi gazdasági hálózatok gyorsan terjednek, néhány esetben regionális léptékűvé is válhatnak. A gazdasági klaszterek kiformálódása a kölcsönös előnyök felismerése után gyorsan megindul, a létrejövő hálózatok nemzeti, sőt nemzetközi szinten is versenyképesek lehetnek. A gyorsan fejlődő középvállalkozások között megjelennek az önerőből nagyvállalkozássá felnövők, akik technológiai szintjüket, termelékenységüket, versenyképességüket tekintve is egyenrangú versenytársaivá válnak az EU hasonló profilú cégeinek.

A népességmozgás viszonylag mérsékelt marad, mind országos, mind regionális léptékben, bár az egyes térségeken belül továbbra is számíthatunk jelentősebb migrációra. A szakmai mobilitáson túl az idős korúak speciális lakóhelyválasztási igényei is megjelennek. A nagyvárosi népesség csökkenését a vonzásterük növekedése és térbeli kibővülése ellensúlyozza. Urbanizációs tengelyek kiformálódása, egybenövése várható, melyek erőteljes népességvonzással rendelkeznek kifelé, s komoly mobilitási hajlamot mutatnak a térségeken belül.

Az infrastruktúra fejlődésében két új elem várható: az ország Budapest-központúságát erősítő és meghatározó áramlási szerkezet lényegesen módosul új, régióközi összeköttetések megnyílásával, illetve a tranzitvonalak struktúrájának országon belüli módosulásával, illetve a lakásépítési kedv erőteljes megnövekedésével a városhálózatban. Utóbbi nem egyszerűen élénkítőleg hat a helyi, térségi gazdaságra, de segíti a földrajzi mobilitást is.

A nemzetközi integráció gyorsan, nagyobb zökkenők nélkül zajlik, Magyarország a csatlakozási tárgyalások befejezése után rövidesen (2003 körül) az Unió teljes jogú tagjává válik, s így nemcsak az előcsatlakozási források felhasználására lesz jogosult, de részesül a nagyságrendekkel nagyobb Uniós eszközökből is. Az évi nettó 1,5-2 milliárd euro nagyságrendű forrásbevonás lehetővé teszi az intézményrendszer gyors korszerűsítését, majd a terület- és gazdaságfejlesztés jelenleginél lényegesen hatékonyabb rendszerének kiformálását. Az ország felvételét az Unió teljes sikerrel záruló belső reformja teszi lehetővé, mely a nemzetek feletti szint megerősödésével, s a forráselosztás új, mindenki által elfogadott rendszerének kialakításával jár együtt. A belső viták lezárása nyomán az EU az energiáját az újonnan csatlakozott országok integrálására, az együttműködés elmélyítésére fordíthatja.

Kelet- és Közép-Európa a gyors csatlakozás ellenére egyre fontosabb szerepet játszik az ország életében. Lényegében minden határos országgal szoros, a rendszerváltás előtti Burgenland–Nyugat-Magyarország szintet idéző kapcsolatrendszert sikerül kialakítani. Az ország támogatja az első bővítési körből kimaradó országok integrációját, s ösztönzi a határmenti kapcsolatok fejlesztését minden szinten. Kialakulnak a ténylegesen is működő Eurorégiók elsősorban a keleti-déli határok mentén, melyeken keresztül pótlólagos forrásokhoz juthatunk a határon átnyúló fejlesztési elképzelések megvalósításához.

A gazdaságban a fenntarthatóság elve egyre inkább érvényesül, a környezet javuló állapota társadalmi értékké válik, párhuzamosan a növekvő jólét biztosította megnövekedő szabadidő kulturált eltöltésének igényével. A fogyasztási szerkezetben megnövekszik a szolgáltatások súlya a termékfogyasztás rovására. Ha a megújult gazdasági szerkezet nem környezetbarát, ha a tranzitszerep csak tömeges árumozgásokban fejeződik ki, ha a jelentős agrárexportot továbbra is csak környezetkárosító technológiákkal lehet előállítani, a környezeti terhelés fokozódását lehet prognosztizálni. Ebben az esetben a dekoncentrált fejlődés azt is jelenti, hogy a terhelés viszonylag nagy területen oszlik el, nem néhány kisebb térségben koncentrálódik, így kezelése is viszonylag sikeresebb lehet.

A lakosság életkörülményeiben, társadalmi szerkezetében, jövedelmi színvonalában a meglévő eltérések nem növekednek, s hosszabb távon némiképp mérséklődhetnek is. A társadalom továbbra is differenciált, mindenhol fellelhetők szélesebb, vagy kisebb létszámú szegény rétegek, de koncentrációjuk nem szélsőséges problémáit regionális szinten is lehet kezelni. A munkahelyek jelentősebb gyarapodása mellett is megmarad a munkanélküliség, de a tartósan vagy végleg kiszakadók aránya radikálisan csökken, a kedvezőtlen életfeltételek csak kisszámú népességet érintenek.

A gazdasági, infrastrukturális és szociális fejlődés valamennyi régióban megjelenik, ha nem is azonos intenzitással. Bár az ország “motorja” továbbra is a főváros, illetve az újraiparosításban élenjáró megyék maradnak, de a depressziós ipari terek megújulása, az Alföld nagy részének felzárkózása érezhetően megindul. Válságövezetek legfeljebb kistérségi szinten maradhatnak, a fogyó népességű, elzárt helyzetű falusias terek száma csökken, de az alföldi külső és belső perifériákon továbbra is gondot okozhatnak.

A településállomány átalakulásában új elem a kisvárosi hálózat jelentőségének fokozódása, az ipari válságterek centrumtelepüléseinek újjáéledése. A faluállomány nagyobb részében a stabilizáció lezajlik, a kedvező kommunikációs helyzetű, vonzó természeti környezettel rendelkező kisebb települések is képessé válnak népesség vonzására, de a faluállomány kisebb része továbbra is elnéptelenedő marad.

Az országos szintű regionális politika alapvonása a jóléti, kiegyenlítő szerep. Célja: a hátrányos helyzetű térségek és csoportok népessége számára az esélyek megteremtése, az állami kézben lévő szolgáltatások minőségének és elérhetőségének javítása, az életfeltételek szintjének közelítése a településhálózat különböző csoportjai között.

A megszerveződött régiók az uniós csatlakozás nyomán erőteljes lobbizás következtében képesek kikényszeríteni a tevékenységek, illetve a forrásmegosztás erőteljes decentralizációját. A megnövekedett, az emelkedő részesedést mutató saját és pályázott források lehetővé teszik számos, korábban állami szinten szervezett tevékenység regionális szintű ellátását, egységes nemzeti keretfeltételek betartása mellett. A területi középszint hangsúlyos elemévé a régió válik, de a központi kormányzat rovására némileg erősödik a megye és a kistérségek pozíciója is, elsősorban a saját források növekedésére alapozva.

A három forgatókönyv, bár országos folyamatokat fog össze, a Dél-Alföld lehetséges fejlődési irányait is leírja. Mindhárom szcenárió valóságos, elképzelhető, a realitások talaján álló jövőképet fogalmaz meg, a hangsúlykülönbség alapvetően a gazdasági növekedés területi megoszlásában, kiterjedtségében fogható meg. Vélhetően a gyorsabb növekedés egyúttal a fejlődés decentralizációja irányába is hat, hiszen a hazai településhálózat képes a beérkező újdonságok közvetítésére, átvételére, adaptációjára, képes közvetíteni a gazdasági dinamizmust. Bizonyosan vannak olyan magas szintű szolgáltatások, melyek hosszabb távon is Budapesten fognak koncentrálódni, de számos tevékenység esetében már ma is nagyobb lehetőségeket, komparatív előnyöket nyújtanak a kisebb településeken kialakított telephelyek, mint a főváros. Erre utal a zöldmezős beruházások területisége, a vállalkozások térbeli megoszlása.

Korántsem elképzelhetetlen az egymásba idővel átnövő forgatókönyvek megvalósulása sem. Első szakaszban leginkább a koncentrált változatban megfogalmazott vonások domborodhatnak ki, majd pár év elteltével egyre több jellemző tekintetében a közepesen koncentrált jövőkép elemei valósulhatnak meg, de nem kizárt, hogy a 15 éves szakasz végén már a dekoncentrált szcenárióra jellemző jegyek is feltűnnek.

Felhasznált irodalom

Könyvek, tanulmányok, kéziratok

Ashworth, G. – Voogd, H. (1989) Selling the City. Belhaven, London

Bácskay G (1998): Kábeltelevíziózás Magyarországon. Gazdaság és Statisztika 1.

Bácskay G (1998): Telefónia a 90-es években Magyarországon. Gazdaság és Statisztika 2.

Bács-Kiskun megye kézikönyve. (1997) CEBA Kiadó, Budapest

Bajmóczy P. – Kiss J. (1999): Városi funkciójú központok és elméleti vonzáskörzeteik az Alföldön. Alföldi Kutatási Program. Kézirat, MTA RKK, Békéscsaba.

Bakker, D. (1986): Small Service Centres in the Dutch Settlement System. Nederlandse Geografische Studies 16. pp. 85-98.

Balázs J (1998): Az iparvállalati struktúra átalakulása. Társadalmi Szemle 6. 95-103.

Beluszky P.–Csatári B. (1998): Kísérleti faktoranalízis-számítások az ország és az Alföld településállománya differenciálódásának meghatározásához. Alföld II. Kutatási Program. Kézirat, MTA RKK ATI, Kecskemét.

Belyó P. (1995): A kereskedelmi vállalkozások helyzete és fejlődési lehetőségei. Statisztikai Szemle 6. pp. 485-500.

Benko, G. (1992): Technológai parkok és technopoliszok földrajza. MTA RKK, Pécs

Brown, S. (1987): Institutional Change in Retailing: A Geographical Interpretation. Progress in Human Geography Vol. 11. pp. 181-206.

Bubryák I. (1998): Tanulmányterv a regionális műsorszórás megindításának lehetőségeiről Magyarországon. Kézirat, MTV Rt. Szegedi Körzeti Stúdió, Szeged.

Csatári B. (1995): Az Alföld helyzete és perspektívái. Nagyalföld Alapítvány, Békéscsaba

Csatári B. (1997): Bács-Kiskun megye jövőképe. COMITATUS. 11. 47-52.

Csatári B. (1998): Vonzásviszonyok és térkapcsolatok Bács-Kiskun megyében. Alföld II. Kutatási Program, Zárójelentés. MTA RKK ATI, Kecskemét.

Csongrád megye kézikönyve. (1997) CEBA Kiadó, Budapest

Daniels, P. W. (1985): Service Industries: A Geographical Appraisal. Methuen, London

Dannhaeuse, N. (1994): Concentration of Trade and its Urban Impact under Capitalism and Socialism. Urban Studies 1. pp. 79-97.

Donkáné Verebes É. (1998) Egészségügyi helyzetkép négy alföldi megyében. – Területi Statisztika 5. pp 419-450.

Dorgai A. (1998): Az EU regionális fejlesztési támogatásai. Gazdálkodás 2. pp 1-10.

Dósa E. (1998): A személyközlekedési szükségletek elemzése a MÁV Szegedi Területi Igazgatóságon, a szükséglet-kielégítés kvantitatív fokozása és kvalitatív javítása céljából. Kézirat, Szeged-Győr

Enyedi Gy. – Tamási P. (1997) Az egészség értéke. Info Társadalomtudomány 40. pp 5-9.

Enyedi Gy. (1996): Regionális folyamatok Magyarországon. Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület, Budapest.

Erdősi F. (1992): Az Alföld infrastruktúrája. Alföld Kutatási Program. Kézirat, MTA RKK ATI, Kecskemét

Faluvégi A. (1998): A területfejlesztés támogatási rendszere. Gazdaság és Statisztika 1.

Florida, R.L.- Kenney, M: Venture Capital, High Technology and Regional Developemnt. Regional Studies Vol. 22. 1. pp. 33-48.

Glatz F. (szerk.) (1998): Biotechnológia: lépéstartás Európával. MTA, Budapest

Green Paper on Commerce. (1996) European Commission, Brussels

Hámori B. (1998): Kutyastratégiák: fenyegetés, sarcolás, erőszak az átmeneti országok fejlődő piacain. Közgazdasági Szemle, XLV. pp. 1096-1111.

Horváth Gyula (1994): A Dél-Dunántúl nemzetközi versenyképességének előfeltétele, a gazdasági megújulás. Tér és Társadalom 1-2. pp. 37-58.

Illeris, S. (1986): How to Analyse the Role of Services in Urban Development? Nederlandse Geografische Studies 16. pp. 45-59.

Kiss J. (1998): Lehet-e regionális dinamikahordozó ágazat az ipar és a mezőgazdaság az ezredforduló Magyarországán? Tér és Társadalom 2.

Kiss J. (1998): Vonzásviszonyok és térkapcsolatok Csongrád megyében. Alföld Kutatási Program. Zárójelentés. MTA RKK ATI, Kecskemét.

Kozma G. (1995): A városmarketing, mint a városfejlesztés eszköze. Tér és Társadalom 1-2. pp. 37-54.

Kugler J. (1998): Vonzásviszonyok és térkapcsolatok Békés megyében. Alföld Kutatási Program. Zárójelentés. MTA RKK ATI, Kecskemét.

Laky T (1998): A kisvállalkozások növekedésének korlátai. Szociológiai Szemle 1. pp. 23-39.

Mészáros R. (1993): Gazdasági, társadalmi folyamatok és a kistérségek szerveződése Csongrád megyében. JATEPress, Szeged

Nagy E. (1997): A kereskedelmi hálózatok területi sajátosságai Nyugat-Európában és hazánkban. Kézirat, MTA RKK NYUTI, Győr

Orosz É. (1993): A magyar egészségügy területi egyenlőtlenségei. In.: Enyedi Gy. (szerk.): Társadalmi és területi egyenlőtlenségek Magyarországon. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest

Pál E. (1998): A magyar belvízi hajózás és kikötőgazdaság fejlesztésének lehetőségei. Közlekedéstudományi Szemle 12. pp. 458-461.

Pálné Kovács I. (1992): Az Alföld önkormányzat struktúrája és a területfejlesztés összefüggései. Alföld Kutatási Program. Kézirat, MTA RKK ATI, Kecskemét

Pécsi M. – Szórád L. (szerk.) (1994): Agrárkutató intézmények és feladatok. AGROINFORM Kiadó és Nyomda Rt., Budapest

Price, D. G. – Blair, A. M. (1989): The Changing Geography of the Service Sector. Belhaven Press, London

Rácz L. (1992): Az Alföld környezeti állapota és természetvédelme. Alföld Kutatási Program. Kézirat, MTA RKK ATI, Kecskemét

Raffay Z. (1996): A szolgáltatások szerepe a regionális fejlődésben. Tér és Társadalom 3.

Rechnitzer J. (1998): A privatizáció regionális összefüggései. Kulturtrade Kiadó, Budapest

Ruppert L. (1998): A magyar közlekedés helyzete, szerepe az Európai Unióhoz történő csatlakozásban. Közlekedéstudományi Szemle 10. pp. 383-386.

Soós L. (1998): A regionális fejlettség és a mezőgazdaság néhány összefüggése. Gazdaság és Statisztika 3.

Tóth I. (1993): A privatizált kereskedelmi üzletek piaci helyzete 1993-ban. Közgazdasági Szemle 11. pp. 993-1001.

Tóth J. (1992): Az Alföld településrendszere. Alföld Kutatási Program. Kézirat, MTA RKK ATI, Kecskemét

Velkey G. (1992): Az Alföld népessége. Alföld Kutatási Program. Kézirat, MTA RKK ATI, Kecskemét

Venetianer P. (1996): 25 éves az MTA Szegedi Biológiai Központ. MTA SZBA, Szeged.

Ványai J. – Viszt E. (1995): A szolgáltatások növekvő szerepe. Közgazdasági Szemle, 7-8. pp. 776-787.

Verbóczky J. (1998): A kombinált árufuvarozás helyzete Magyarországon. Közlekedéstudományi Szemle 2. pp. 71-78.

Vörös A. (1999): A Magyarországon áthaladó közúti páneurópai folyosók jövője a hazai fejlesztési lehetőségek tükrében. Közlekedéstudományi Szemle 1. pp. 1-10.

Fejlesztési dokumentumok, egyéb források

A Dél-Alföldi Régió EU alapállapot-felmérésének alapozó tanulmánya. (1998) Európa Intézet Kft., Budapest

A Dél-Dunántúl területfejlesztési koncepciójának alapelemei. (1995) MTA RKK DTI, Pécs

Az országos közutak állapota. (1998. augusztus) Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium, Budapest

A Magyar Tudományos Akadémia Almanachja 1997. MTA Budapest

A TISZA VOLÁN Rt. tevékenységeinek és gazdálkodásának bemutatása 1992-1997-ig. Kézirat, összeállította Szeri I. (1998) Szeged.

Bács-Kiskun megye és kilenc kistérsége területfejlesztési koncepciója és fejlesztési programjavaslatai. (1998) MTA RKK ATI Kecskeméti Osztály - VÁTI Kht., Kecskemét - Budapest

Bács-Kiskun megye Területrendezési Terve. Helyzetértékelés, térségi szerkezeti program és szabályozási irányelvek. (1998) VÁTI Kht., Budapest

Békés megye területfejlesztési koncepciója. (1998) MTA RKK ATI Békéscsabai Osztály, Békéscsaba

Csongrád megye területfejlesztési koncepciója. (1998) MTA RKK ATI Békéscsabai Osztály, Békéscsaba

Csongrád megye Területrendezési Terve. Közlekedési hálózatok rendszere és létesítményei. Műszaki leírás. Térség Településfejlesztési Tanácsadó és Közlekedéstervező Bt. Szeged, 1997. október.

Csongrád Megye Területrendezési Terve. VÁTI Budapest. (1998) munkaanyag

Csongrád megye úthálózatának 10 éves fejlesztési terve 1998-2008. (1998. július 20.) Csongrád Megyei Állami Közútkezelő Kht., Szeged

Dél-Alföld. (Magyarország Régiói 7.) (1998) KSH Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyei Igazgatóságai

Egészségügyi szolgáltatások modernizációs programja a Dél-alföldi régióban. (1998) DAREK, Szeged

EURO-TRIO. A Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégió folyóirata. 1998/1. szám.

Felsőoktatási felvételi tájékoztató 1999. Oktatási Minisztérium. Budapest

Helyzetfeltáró tanulmány a Bács-Kiskun megyei állami közúthálózat állapotáról. (1998) PARTNER Mérnöki Iroda Kft., Tatabánya

Helyzetfeltáró tanulmány a Békés megyei állami közúthálózat állapotáról. (1998) PARTNER Mérnöki Iroda Kft., Tatabánya

Helyzetfeltáró tanulmány a Csongrád megyei állami közúthálózat állapotáról. (1998) PARTNER Mérnöki Iroda Kft., Tatabánya

Körös-Vidék Területrendezési Terve. (1998) VÁTI Kht., Budapest

Magyarország veszélyes hulladékainak helyzete. (1994) Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium, Budapest

Négy év tükrében 1994-1998 – Bács-Kiskun megye. (1998) Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium, Budapest

Négy év tükrében 1994-1998 – Békés megye. (1998) Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium, Budapest

Négy év tükrében 1994-1998 – Csongrád megye. (1998) Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium, Budapest

Országos Területfejlesztési Koncepció. (1997) Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium, Budapest

Adatbázisok

Az Alsó-Duna völgyi Környezetvédelmi Felügyelőség illetékességi területének 1996. évi környezetállapota., Baja

Az Alsó-Tisza vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség illetékességi területének 1996. évi környezetállapota. Tájékoztató, Szeged

A Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyei állami közúthálózat számítógépes alaptérképei 1998. (A Bács-Kiskun, Békés és Csongrád Megyei Állami Közútkezelő Kht. adatbázisai.)

A Bács-Kiskun, Békés és Csongrád Megyei Közlekedési Felügyeletek adatbázisa a meglevő kerékpárutakról, az 1990 óta megvalósult vagy érvényes építési engedéllyel rendelkező jelentősebb közúti beruházásokról.

A Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyei Statisztikai Tájékoztató 1997/4. számai. (1998) KSH megyei Igazgatóságok

Az Egészségügyi Minisztérium Gyógyító Ellátás Információs Központja (Szegszárd) adatbázisa

A Kunság, Bács és Körös Volán Rt.-k utasforgalmi és bevételi adatai az 1990-1998 években. (1999)

Alapítványok és egyesületek. A nonprofit szektor statisztikája. (1994) KSH. Budapest.

A MÁV Rt. Szegedi Területi Igazgatóság vasútvonalainak fuvarozási teljesítményadatai 1998.

Az ukrán, román és jugoszláv határszakasz 1980-1998. évek közötti közúti határforgalma. (1999) Kézirat. ROADTECH Kft. Budapest

Bács-Kiskun megyei autóbusz-menetrend 1998/99. (1998) Kunság Volán Rt. és Bács Volán Rt.

Bács-Kiskun megye Statisztikai Évkönyve 1990, 1991, 1992, 1993, 1994, 1995, 1996, 1997 KSH Bács-Kiskun Megyei Igazgatósága. Kecskemét

Bács-Kiskun Megyei Bíróság: Társadalmi szervezetek nyilvántartása 1989-1998. Kecskemét

Békés megye közművelődési intézményeinek, nonprofit szervezeteinek, amatőr művészeti együtteseinek, vizuális művészeti csoportjainak és klubjainak címtára, 1997. A Békési Műhely különszáma. Békéscsaba

Békés megye Statisztikai Évkönyve 1990, 1991, 1992, 1993, 1994, 1995, 1996, 1997 KSH Békés Megyei Igazgatósága, Békéscsaba

CD-CÉG-KÓD-TÁR. (1998/1) KSH, Budapest

Csongrád Megyei Bíróság: Társadalmi szervezetek nyilvántartása 1989-1998. Szeged

Csongrád Megye Statisztikai Évkönyve, 1990, 1991, 1992, 1993, 1994, 1995, 1996, 1997. KSH Csongrád Megyei Igazgatósága, Szeged

Demográfiai Évkönyv 1996. KSH, Budapest

Egészségügyi és Szociális Statisztikai Évkönyv 1996. KSH, Budapest

Egyesületek Magyarországon 1989. KSH, Budapest

Figyelő TOP 200. (1998)

Hivatalos autóbusz-menetrend Békés megyei vonalak 1996/97. Volán Egyesülés, Budapest.

Idegenforgalmi Statisztikai Évkönyv 1997. KSH, Budapest

Innovációs Térkép 1998. Csongrád Megyei Kézműves Kamara, Szeged

Ipari és építőipari Statisztikai Évkönyv 1996, 1997 KSH, Budapest

ISO 9000 tanúsítvánnyal rendelkező cégek adattára. A Magyar Minőség Alapítvány Adatbázisa

KHVM Országos Közúti Adatbank. Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyei adatok. 1999. január. (A Bács-Kiskun, Békés és Csongrád Megyei Állami Közútkezelő Kht. adatbázisai.)

Környezetstatisztikai adatok. (1996) KSH. Budapest

Közutak főbb adatai 1996. december 31. Állami Közúti Műszaki és Információs Kht., Budapest

Magyar Alapítványi Adattár I. kötet. (1992) Magyar Alapítványi Központ, Budapest

Magyar alapítványok és alapok enciklopédiája. (1995) Sansz Alapítvány, Budapest

Magyarország nagy- és középnagyvállalatai. (1999/1) Hoppenstedt-Bonnier, Budapest

Magyar Statisztikai Évkönyv 1997. KSH, Budapest

MÁV Rt. Hivatalos Menetrend 1998/99.

MÁV Rt. személyfuvarozási adatbázis. Az 1998. októberi kéthetes utasszámlálás adatai.

Média Ász 1994/2; 1995/3; 1998/13.

Mikrocenzus (1996) KSH, Budapest

Nonprofit szervezetek Magyarországon 1995. KSH, Budapest

Pénzügyi és Tőzsdei Almanach 1997-1998. Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest

Tények Könyve: Medicina. (1998) Greger-Delacroix, Budapest

Tények Könyve: Régiók. (1998) Greger-Delacroix, Budapest

Területi Statisztikai Évkönyv 1990, 1991, 1992, 1993, 1994, 1995, 1996, 1997. KSH, Budapest

T-STAR Településstatisztikai Adatbázisrendszer 1997. KSH, BUdapest

www.mav.hu. A Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium és a MÁV Rt. hivatalos közleményei az Interneten. (1999)

Tudományos kutatás és kísérleti fejlesztés. (1997) KSH, Budapest

Volán autóbusz menetrend Csongrád megye területére 1998/99. Tisza Volán Rt., Szeged

Year book. Business Report of companies in the Volán Union in 1997. Volán Egyesülés, Budapest

Vissza a főcímoldalra

Aktuális dokumentum eleje

Vissza a tartalomjegyzékhez

[1] Munkánk során nagyban támaszkodtunk intézetünk (MTA RKK) kutatási eredményeire (elsősorban Horváth Gyula, Pálné Kovács Ilona, Faragó László, Hrubi László és Rechnitzer János munkáira), közöttük a régióépítéssel, a hazai regionalizáció folyamatával foglalkozó, 1998-ban a KTM megbízásából készített empirikus vizsgálatokra (témavezető Pálné Kovács Ilona).

[2] Az Unió döntéshozatali mechanizmusainak demokratizálódásával és decentralizálódásával párhuzamosan egyre direktebb szükségszerűséggé válik nálunk is a területi decentralizáció. Ennek tartalmára, mértékére és területi vonatkozásaira azonban konkrét uniós előírásokat nem találunk.

[3] Ezen – intézetünk által végzett, korábban már említett – vizsgálat során megkerestük a megyei közgyűlések elnökeit, a kamarák, kistérségi társulások képviselőit, városi polgármestereket, politikusokat, országgyűlési képviselőket és a munkaszervezetek szakembereit. Országos szinten 144, a régióban közel 20 interjú készült, amit dokumentumelemzés, sajtóelemzés egészített ki.

[4] A dél-alföldi regionális fejlesztési koncepció kialakításában survey módszereket is alkalmaztunk. A régiófejlesztés témakörében összeállított önkitöltős kérdőívünket 237, a régióban élő, a társadalmi, a gazdasági, a politikai, illetve a kulturális elitet reprezentáló alapsokaságnak (a régió 75 legnagyobb vállalkozása vezetői, megyei és regionális területfejlesztési tanácsok tagjai, a megyei és regionális dekoncentrált szervek vezetői) küldtük ki. Végleges mintánk végül – 87 visszaküldött kérdőívvel – 37 százalékos ,,merítésű” lett.

[5] Az összességében hogyan érzi magát a Dél-Alföldön kérdésre adott iskolai osztályzatok (1-nagyon rosszul, ... 5-nagyon jól) átlaga.

[6] A térség ,,tetszési indexe” 100 fokozatú skálán 68 pont.

A skálán a 0 érték azt jelenti, hogy mindenki nagyon roszzul érzi magát, a 100 pedig azt, ha nagyon jól.

[7] A ,,nagyobb lesz a különbség gazdagok és szegények között állítást 42 százalékban, a ,,nagyobb lesz a különbség a keleti és a nyugati országrész között” dimenziót pedig 58 százalékban fogadja el az ott élő prominencia.

[8] Egyéb válaszok: igen, megyék szövetségeként, most nem, nem, mert csak teljes alföldi régió létezik

[9] A leginkább előforduló válaszok: Kecskemét–Kiskunfélegyháza (M5 mente), Szeged, Bácska–Baja, Orosháza–Hódmezővásárhely, Közép-Békés, Békéscsaba, Makó, Mórahalom, Homokhátság, Csongrád, Kalocsa,

[10] A leginkább előforduló válaszok Csongrád–Szentes, Homokhátság, Békéscsaba, Észak-Békés, Baja, Bácska, Mórahalom, Bácsalmás, Kalocsa, Mezőberény–Szarvas, Dél-Békés, Duna-mente, Kunszentmiklós.

[11] Más vonzó tényezők az előfordulás gyakorisági sorrendjében: új ismeretek befogadása, telekárak, telephelykínálat, fogadókézség, telefon, pénzügyi szolgáltatások, helyi, térségi konkurencia, kommunális infrastruktúra, vasúti kapcsolatok, Budapest közelsége, helyi adók mértéke, környezeti minőség, internet, közbiztonság.

[12] Más taszító tényezők az előfordulás gyakorisági sorrendjében: Budapest elérhetősége, a vasúti kapcsolatok, önkormányzati bürokrácia, a beszállítók hiánya, a szakképzés (a menedzsmenté is!) problémái, helyi környezetvédelmi előírások, kulturális és szórakozási lehetőségek, kommunális infrastruktúra, a mezőgazdasági termékfeldolgozás, lakossági fogyasztás, helyi építésügyi szabályok, közbiztonság, internet,

[13] Ezek nagyban alkalmazkodnak az OTK által az ország számára előrevetített fejlődési alternatívákhoz.